Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Az álcázás Nyomtatás
2008. October 20.
Az íjjal történő vadászat legjellemzőbb sajátossága a lőfegyverekkel szemben, hogy töredékére csökken az a fizikai távolság, amelyről a vadász biztonsággal ejtheti el kiszemelt zsákmányát.
Ez a legnagyobb korlátja és egyben ez adja meg esélyt nyújtó, sportszerű, etikus, mivoltát, különlegesen izgalmas hangulatát és egyedi szépségét ennek a ősi múltra visszatekintő, hagyományos vadászati módnak.
A vadászíjászatot ezért sokan a vad-megközelítés művészetének tartják.
Aki már próbált 10-20 méter távolságra közelébe férkőzni egy vadon élő, ereje teljében lévő, egészséges, örökké éber, mindenhol veszélyt sejtő állatnak, tudja, hogy megközelítésük mégha nem is lehetetlen, de felettébb ambíciózus vállalkozás.
Az életösztön, ha a veszély ill. annak akár halovány gyanúja is olyan mértékű, a vad csendes eloldalgását, vagy akár fejvesztett menekülését válthatja ki.
Azonban, mint azt számos szépen kivitelezett, sikeres vadászat is bizonyítja, a vad megközelítése meglehetősen összetett feladat, korántsem megvalósíthatatlan.
Legfőbb probléma, hogy 30-40 méter távolságon belül, a vad istenadta érzékei, hallása, látása, szaglása és ösztöne olyannyira érzékenyen reagál mindenre, ami közvetlen közelében van, hogy csak a legnagyobb körültekintés, ügyesség, óvatosság és türelem mellett számíthatunk sikerre.

Ahhoz, hogy egy vad közelébe férkőzhessünk, legelőször szaglását kell félrevezetni, megtéveszteni, ill. a szagunk érzékelhetőségét kell minimális szintre csökkenteni. Vadjaink többségénél az emberre jellemző és a környezetbe került szaganyagok mennyisége és minősége,  önmagában is képes kiváltani a menekülési kényszert.
Ezt pedig a a területre jellemző szélirány figyelembe vételével és a közvetlen környezetünkben mozgó légáramlatok folyamatos figzelésével és ehhez való alkalmazkodással lehet a legegyszerűbben elkerülni.
A vad mozgáskörzetében korábban bekövetkezett kellemetlen emlékek (valamitől megijedt, esetleg egy kihevert, de emlékeibe örök nyomot hagyott sebzés) is fokozzák a vad éberségét.
A vad figyelmét felkeltő és azt óvatosságra intő jelek még  az óvatlan vadász helyzetéről árulkodó neszek, apró zajok is. Ezek észlelését követően a vad általában fokozottan figyel a zajforrás irányába és ha bármi további gyanúsat érzékel, (ami lehet önmagában bár jelentéktelen, de számára szokatlan szag, nesz, mozgás, emberi alak) késlekedés nélkül odébb ál.

Szerencsére az emberi alak felismerését könnyűszerrel megnehezíthetjük számára, hiszen ma már válogathatunk az általunk jónak tartott és a terephez, mint háttérhez és mint környezethez leginkább megfelelő mintázatú ruhák között. A modern álcaruhák azon túl, hogy rengeteg, a vadászat során felettébb praktikusnak ítélt hasznos megoldásokat egyesítenek, többféle funkciót is betölthetnek egyidejűleg.
E ruhák, az emberi alak kontúrjának megtörése és környezetbe olvasztása melletti tujaldonsága, hogy az erdőben a lehető legcsendesebb mozgás essék bennük.
Védelmet nyújthatnak az időjárás viszontagságai ellen, vagy kellemetlenkedő rovarok ( éneklő vagy gyötrő szúnyog (Culex pipiens molestus),  marhabögöly (Tabanus bovinus), és ezek alantas szándékú, vérszomjas vadon élő cimborái ), de még az észrevétlen láb alatt lábatlankodó és az emberre veszedelmes kígyők marása ellen is.
Vannak lehelletvékony, jól szellőző, hálószerű anyagból készült, rekkenő nyári melegre tervezettek és vannak vastag, hőszigeteő béléssel ellátott, fagyos téli napokra alkalmas megoldású ruhák. Vannak olyanok, amelyekben a mozgás önmagában semmiféle nesszel nem jár és vannak vízálló, de szellőző ruhák, melyek inkább zuhogó esőben kívánnak komfortos kényelmet biztosítani. Vannak olyanok, melyek egészen realisztikus, már lágy szellőben is valósághűen himbálódzó álcalevelek sokaságával, szinte a tökéletes környezetbeolvadás képességével ruházzák fel tulajdonosukat és vannak olyanok is, amelyekaz ember közelségéről árulkodó jelek közül többet is képesek elfedni a vad érzékei elől (szagblokkoló anyagból, ill. béléssel ellátott ruhák.)
Viszont a legtökéletesebben megválasztott álcák sem képesek a vadász mozgását elfedni.
Az álcaruhák általában -hogy a legcsendesebb mozgás essék bennük - valamiféle puha, lágy nem suhogó anyagból készülnek, néha azonban még ez sem elég, és a legnagyobb óvatosság ellenére is hiábavaló minden igyekezet.

Amikor a hegyek között, fagyos téli éjszakán szellő sem lebben, tiszteletet parancsoló, súlyos, dermesztő csend telepszik a tájra, az ember úgy érzi, hogy valóban megfagyott körülötte az erdő.
Amikor a tökéletes csendben nemhogy megmozdulni, de még lélegzetet venni is csak többsztöri megfontolás után, a legnagyobb körültekintéssel szabad.
Amikor minden, de minden hallható.
Az ember hallja az ereiben csörgedező vér lüktetését, hallja a szempillák pillanatnyi lecsukódásának neszét is.
A lét legkisebb megnyilvánulásai is áruló zajjal járnak, szentségtörésnak hat minden mozdulat.
Nos, ilyen körülmények között, amikor bűntetlenül nem történhet semmi, csak úgy tudunk beleolvadni a környezetbe, ha mi magunk sem csinálunk semmit.

Ez a cikk a Vadászlap 13. évfolyam, 8. szám 2004/augusztusi száma alapján készült.
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.