Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
G2Z Nitrolon Nyomtatás
2008. October 20.
Kétség nem férhet hozzzá, hogy vadászíjász berkekben fegyverlámpáról nemhogy írni, vagy szót ejteni, de még rágondolni is megkövezni, és számüzetni való, szörnyűséges bűnerejű cselekedet, aki pedig ilyet követ el az legelnézőbb vélemény szerint is sehonnai és bitang, hiszen a rossz nyelvek szerint ma egy Vadászíjász, csak az emberre, - mint ősidőktől fogva rettegett, halálos veszedelmet jelentő csúcsragadózóra-  bambán pillogó,  jámbor állatoktól zsúfolásig tellt vadaskertben, és szórón ücsörögve képes vadat ejteni.
Tudva levő ugyanis, és minden földi halandó tudatában napnál is világosabban kell, hogy fényeskedjék a felismerés, hogy ezen helyzetek egyike sem nevezhető sem a mezőgazdasági értelmezés szerinti vadkár:
"a
vad táplálkozása, taposása, túrása vagy törése következtében a szántóföldön, a gyümölcsösben és a szőlőben a mezőgazdasági kultúra terméskiesését előidéző károsítás",
sem pedig az erdőgazdálkodási értelmezés szerinti vadkár:
" az erdősítésben a vad rágása, hántása, túrása, taposása, törése által a csemeték elhalását előidéző, vagy a csúcshajtás lerágásával, letörésével a csemeték fejlődését akadályozó, továbbá az erdei magok elfogyasztása által a természetes erdőfelújulás elmaradását okozó károsítás."
megelőzésének, amikor is
lámpát használni jogszerű és hasznos.
Ennek okán tehát a Vadászíjász jobb ha meg sem kísérli a fegyverlámpa szót ajkára venni, különben rettenetes, előre megjósolhatatlan következmények közepette elszabadul a pokol . . .

Mindennek ellenére sokan vannak, akik valamiféle célmegvilágító eszközt fabrikálnak no és persze használnak íjukon, kinek-kinek lelkiismerete szerinti megfontolásból.
De nézzük csak, miféle elvárásoknak kell megfelelnie egy íjon célmegvilágító eszköz szerepében egzisztáló képződménynek!

Először is. . .
Legyen könnyű, hogy ne borítsa fel az íj megszokott és amúgy is kényes egyensúlyát.
Továbbá . .
Legyen minél kisebb, szépen, szerényen húzódjon meg, hogy ne is látszódjék, ha éppen nincs rá szükség!
Legyen vízálló legalább olyan mértékben, hogy egy kiadós égi áldás mellett is használható maradjon!
Legyen hangtalanul és könnyen kapcsolható, nehogy épp a lámpa felkapcsolásának zajára ugorjon el a kert végébe kitett 3D malac!
Fényereje 30-40m -ig egyértelmű, biztos célzást tegyen lehetővé és hasznos, ha piros előtét szűrővel tompítható!
Legyen levehető, hisz nappal minek?
Legyen stabil, masszív kivitelű, különben még  végén egyszercsak szétesik!
A hosszú üzemidő egy fegyverlámpánál nem elsődleges követelmény, alkalmanként úgyis csak másodpercekre kell üzemben lennie.
Viszont a bárhol beszerezhető energiaforrást jelentő elem, ill. akkumulátor lényeges kritérium.
Felsorolásom végére maradt a portéka ára.
Nyílván ez sem közömbös, azonban e tekintetben igazán nem lehet állást foglalni, mivel valakinek az az olcsó, ami ÁFA-val és szállítási költséggel együtt legfeljebb 5 Ft. -ba kerül, valakinek pedig az, ha egy 20 000Ft. -.os lámpát megvehet 10 000Ft. -ért
Tehát az ár tényező kényes kérdésében való állásfoglalás lehetőségét meghagyva az érdeklődők szubjektív kiváltságának  és megmaradva a pőre praktikum diktálta elvárásoknál, e portékához fűződő személyes és  gyakorlati kötődésemből kiindulva elmondható, hogy a fennt felsorolt követelményeknek maradéktalanul eleget tesz.



A nitrolon polikarbonát, erős és ütésálló műanyag ház minimálisra csökkenti az eszköz súlyát.
Kis méretével és matt fekete színével igazán nem nevezhető exhibicionista jelenségnek.
Vízzáró tömítőgyűrűinek köszönhetően néhány évi használat alatt ellenállónak bizonyult az időjárás legzordabb viszontagságaival szemben is.
Az íj markolatának elejére felragasztott műanyagburkolatú lapkapcsolónál egyszerűbb, megbízhatóbb és csendesebb  megoldás talán nem is létezik.
Ezek mellett, ha nem volna felpattintható vörös előtétszűrő rajt és nem tudnám két csavarintás után leszerelni a helyéről és ugyanazzal a mozdulattal egyúttal szépen zsebre is csusszantani, még akkor is beszereztem volna egy ilyet, ha az egész durva homokkal van tele.
Használni úgysem nagyon lehet, dísztárgynak meg így is megteszi.
Utolsó frissítés ( 2008. October 20. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.