Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Zicska Szilárd - Törökországban Nyomtatás
Írta: Administrator   
2008. October 20.
Korábbi olvasmányaimból tudtam, hogy Törökországban nagyon jó vaddisznó állomány él ezért már évekkel ezelőtt elhatároztam, ha egyszer módom adódik rá el fogok jutni ide és megpróbálok egy szép vadkant lőni az íjammal.

Az idén (2005) januárjában ez össze is jött. A vadászatot kis kerülővel egy amerikai cégen keresztül foglaltam le, akik kizárólag vadászíjászok számára szerveznek vadászatot. Mivel az általam kiszemelt területen íjász még nem járt, tisztában voltam a dolog kockázatával de a kedvező ár az alacsony USD árfolyam miatt nagyon csábítóan hatott rám.

Január 19-én érkeztem Isztambulba, ahol azonnal rá kellett döbbennem, hogy a teljes vadászati ruházatomat rejtő málhazsák eltűnt! Igaz az íjam megvolt, a lényeg tehát nem veszett el. Egy kis bürökrácia után (íj beléptetés az országba) már úton is voltam a célállomás, Bolu fele ami 4 órányi autózásra található keletre Isztambultól. A sofőr sajnos sem angolul sem németül nem beszélt így nem nagyon vágtunk egymás szavába a hosszú út alatt.
Boluban várt a vadászatszervező kivel korábban leveleztem így pár dolgot tisztázni tudtunk. Ekkor bemutattak a két hivatásos vadásznak, akik nemcsak a vadásztatásban de szállás, kaja, internet kávézó felkutatásában is segédkeztek. Egyikőjük Youssouf, bolui míg a másik, Hassan a jó egy nap vezetésnyi távolságra lévő Anatóliából jött, hogy megismerkedjen az íjas vadászat korlátaival. Szimpatikusak voltak első látásra, akkor még nem tudtam csak sejtettem, hogy bizony ők sem beszélnek más nyelvet a törökön kívül. A szállásom Bolutól még további 1 órára volt található melyet a vadászat idejére a kísérők rendelkezésére bocsátott Suzuki Samurai kisterepjáróval igyekeztünk megközelíteni az éj leple alatt. Közel éjfélhez meg is érkeztünk egy Mengen nevű kisvárosba ahol az egyik hotel szolgált főhadiszállásul a vadászat ideje alatt.
Csomag híján nagyon nem kellett öltözködnöm a másnapi vadászathoz, így viszonylag hamar ki tudtam választani a környezethez leginkább passzoló terepmintát a lehetőségek közül, tehát maradt a lóden zöld :)!
A vadászterület a hoteltól még 40 percnyi autózásra volt található bent a hegyek szívében mely csak sáros-murvás úton volt megközelíthető.
A célállomás a vadászat tényleges helyszíne a „Yedigöller” (Hét tó) Nemzeti Park területén volt így a vadászat ideje alatt parkőrök is felügyelték tevékenységünket. A létszám így folyamatosan változott de általában 4 és 6 között volt a résztvevők száma.
Minden kimenetelkor fel kellett venni a parkőröket majd a vadászat végén hazaszállítani őket.
Az első vadásznap délelőttjén elindultunk terepszemlére. Ahogy egyre feljebb mászott a kis Samurai az erdei szerpentinen már épp gondoltam szólok, valami félreértés lehet én most disznót lőni jöttem nem pedig zergét. Aztán ahogy megálltunk az első helyen egy az utat keresztező váltónál akkor azonnal láttam, hogy itt bizony disznó(k) jártak mégpedig nem is akármekkorák! A helyszínt a kísérők meghintették 3 marék szemes kukoricával, majd kerestünk egy újabb váltót az úton. Találtunk is még vagy 4-5 helyet mindenhova hintettünk egy kevés kukoricát, majd visszatértünk ebédelni Mengenbe (45 perc) majd ebéd után újra vissza, felvettük a parkőröket aztán irány a hegy.

A vadászat technikája abból állt volna, hogy végig cserkelünk az úton és megnézzük felvette-e valami a rögtönzött szórót és megpróbálunk rácserkelni. Több helyen ez 50 m-es takarás nélküli cserkelést jelentett volna így fenntartásomnak hangot is adtam. Az útról letérni nem igazán lehetett mert azt egyik oldalon vagy meredek szakadék másik oldalon sziklafallal, vagy sűrű aljnövényzetes erdő kísérte melyben elég nehéz cserkelés esett.

Az első két helyen nem volt disznó de 20:00 fele a harmadik helyen már messziről hallottuk valami ropogtatja a kukoricát! Egy kanyar takarásában közelebb lopakodtunk a helyhez majd egy útra rakott faág mögé cserkelve szemügyre vettük a disznót. Egyes, nagyon nagy testű disznó gyanútlanul porszívózta a kiszórt csemegét. A fák közt beszűrödő holdfényben minden szőrszálát megfigyelhettem. Sajnos szemben állt és 30 méterre így lövésre nem kellett gondolnom…Ennek ellenére legnagyobb meglepetésemre kísérőm jelzi, hogy lőjek! Mutatom neki, hogy szemben áll így nem szabad lőni! Mutatja, hogy lőjem homlokon 15 m-re áll. Kézjelekkel próbálom elmagyarázni, hogy nem 15-re hanem 30-ra van a disznó és szemben, meg kell várni míg keresztbe fordul. Erre már idegesen mutatja, hogy hamarosan szelet fog kapni, mire én, hogy a széllel nincs gond stabilan a disznó felül fúj. Felvettem a távcsövem, hogy a további idegesítő magyarázkodást beszüntessem de szemem sarkából, látom, hogy kísérőm egyre nehezebben viseli a tétlenséget. Többször megbök, hogy lőjek én pedig csak a fejemet rázom, s ez nem tetszik neki. Közben a disznó észrevett valamit és gyanúsan az erdő szélére sétál mereven néz leshelyünk felé. Kísérőm megint int, most keresztben áll lőjek. Nem tudok mit tenni csak sóhajtok egy nagyot, hogyan is tudnám elmagyarázni neki ebben a helyzetben, hogy figyelő vadra nem lövök, mert mire a vessző odaér az már vagy nem lesz ott vagy megsebzem. A disznó természetesen elmegy a kísérőm, pedig kifut a leshelyről magában hangosan beszélve és lámpázva adja nem tetszését tudtomra. Ő elöl szinte futva én mögötte kullogva érzem ez a mai nap már nem fog szerencsét hozni és magamban azon imádkozom bárcsak ne látnánk több disznót. "Sajnos" a következő szórón is kint áll egy nagy egyes disznó! Rámérek, 42 m-t mutat a távmérőm. Takarás és esély nélkül megpróbálok közelebb jutni hozzá persze kiszúr és elrobog. Kísérőm most már igazán ideges, mondja a magáét és rohanna tovább. Megfogom a vállát és mondom neki, hogy mára a vadászatot befejeztem a hotelben pedig megbeszéljük a részleteket telefonon a vadászatszervezővel. Erre visszavett egy kicsit és egyetértően bólogat.

A kocsihoz visszaérve és az út alatt is mindenkinek hangosan ecseteli az élményeket talán jobb is, hogy nem értettem mit mesélt a többieknek.

A hotelbe visszaérve a telefon és pár papírlapra rajzolt ábra segítségével sikerült megértetnem velük, hogy sötétben max. 20-21 m-re vagyok hajlandó lőni messzebbre nem és változtatni kívánok a vadászat technikáján is.

Másnap délelőttre mindegyik helyről eltűnt a kukorica. A helyeket pedig úgy alakítottuk ki, hogy faágakat döntöttünk az útra, hogy azok takarásában tudjunk odalopakodni a szórókhoz amik ettől 17-18 m-re lettek telepítve. A 3. helyen ahol tegnap az első disznót láttuk még egy rögtönzött fára szegelt lest is építettünk a tervünk pedig az volt, hogy itt kezdjük a vadászatot korán 17:30-kor hátha visszajön a tegnapi kan.

Így is tettünk 17:30 kor már a les fele sétáltunk és…a disznó már kint volt az úton! Megismétlődött a tegnapi jelenet, az ágak takarásában csak nézegethettük a 33m –re eszegető disznót. A kis „magasles” előttünk egy olyan 12 m-re volt ráadásul az út túloldalán. Nem volt mit tenni de kísérőm meglepően megértően azt javasolta menjünk vissza egy 30 métert araszoljunk át az úton és az erdőben próbáljunk eljutni a lesig. Máig sem tudom hogyan de sikerült a cserkelőút nélküli erdőben az avaron lépkedve 17 m-re rámenni a még mindig gyanútlan disznóra. Óvatosan felmásztam a lesre és vártam mert a disznó kicsit szemben állt velem. Kísérőm közben lentről gesztikulálva lövésre bíztat. Mutatom neki, hogy majd ha keresztbe fordult. Látom a szemén, hogy kezd megint ideges lenni de azt is tudom, hogy én sem engedek a saját elképzeléseimből. A disznó egy hangyányit fordult én pedig bár kicsit még mindig rizikósnak ítéltem a helyzetet úgy döntöttem lövök. Kihúztam az íjat, megcéloztam, felkattintottam a lámpát és lőttem. Hallottam a becsapódást, a disznó rohanását, majd látom, hogy kísérőm futna utána, pedig tegnap már elmagyaráztam neki, hogy a lövés után fél órát mindenképpen várnunk kell! „Suttogvakiabálva”, megállítom, majd hallgatózunk. Hirtelen nagy zörgés támad, csend majd még egy aztán hallani, hogy gurul a test. Talán megvan!

Kísérőm indulna megint, de mondom neki, hogy vissza megyünk a kocsihoz és kivárjuk a fél órát. Az autónál nagy izgalom támad, Youssouf pedig izgatottan előadja a történteket. Mindenki paskolja hátam, ölelgetnek a kezemet rázzák én pedig arra gondolok és mi lesz ha nem lesz meg a disznó? A „sikeren” felbuzdulva nézegetik az íjam mire ajánlom nekik, hogy próbálják kihúzni és a biztonság kedvéért kihúzom egymás után kétszer (próbálom minél könnyedebben véghezvinni :)) ), hogy lássák miként kell. Nagy erőlködés támadt de az 5 ember közül végül senkinek sem sikerült! Tapogatják a karomat, én pedig magyarázom nekik, hogy ne karral hanem "háttal" húzzák de így sem megy. Közben eltelt a fél óra és megkezdtük az utánkeresést. A rálövés helyén semmi, kicsit arrébb az erdő szélén megtalálom a vessző letört tollas végét. A nagyságából ítélve 2/3-adnyi rész a disznóban van, ez pedig jó jel, ha viszont nem ütötte át nem várható vér sem. Az avaron látjuk a csülkök mély benyomódásait, de ez minden. Közben következik egy sűrűbb rész, 2 m-re sem lehet látni viszont nagyon erős disznószagot érzünk. Óvatosan haladunk előre mikor megpillantjuk a fának dőlt kant. Az fogta meg a lejtőn zuhanásában. Örvendezünk mindannyian a sikernek, én pedig megilletődve nézegetem az ép, sarlónyi agyarakat. Igazi remetekant sikerült lőnöm és sajnos egy újabb álommal kevesebb maradt. Sokáig nézegetem, nem tudok betelni a látványával. Valami ősi erőt, vadságot sugároz még így holtában is, ami tiszteletet ébreszt a disznót amúgy nem kedvelő muzulmán kísérőim körében is.

Jó órás vonszolás után 5 embernek nagy nehezen sikerült felhúzni az útra az öreget, ahol pár fotót készítettünk róla. Én 140 kg-körülire saccolom a zsigerelt súlyát, ők viszont rázzák a fejüket és egy darab papírra 170 kg-t írnak amit viszont én nem akarok elhinni. Lemérésre sajnos nem került sor.

A hotelbe visszaérve eldöntöttem, hogy nem szándékozom második kant lőni, nagyon elégedett vagyok az elsővel, úgy érzem az élményt most előbb fel kell magamban dolgoznom, mielőtt egy következőre gondolhatnék.

Mikor ezt kigondoltam, jeleztem kísérőimnek döntésem és, hogy szeretnék hazautazni. Pár telefon után a jó szervezésnek köszönhetően, másnap reggel már Isztambul felé autóztam ismerős „néma” sofőrömmel és egy kis reptéri, az íj és a vadászhegyekből adódó biztonsági kalamajka után fel is szállhattam a Malév budapesti járatára, de ez már egy másik történet…

Zicska Szilárd

Utolsó frissítés ( 2008. December 30. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.