Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Tasnádi László - Hajnali disznók Nyomtatás
Írta: Administrator   
2008. October 20.

2003. július 25., Bábolna

A nagy kan elejtése után, a héten harmadszor és egyben hónapokig utoljára még beiktattam egy hajnali vadászatot Bábolnán. Éjszaka felhok gyülekeztek, hajnalban csöpögos, nedves idore ébredtem. Ennek ellenére kocsiba ültem és elindultam a megbeszélt találkára a losonci disznóskertbe.

Háromnegyed hatkor már a csalánban helyezkedtünk, annál a szórónál, ahol néhány nappal ezelott a kannal sikerem volt. Kisvártatva megjelent egy koca malac nélkül. Furcsa volt, hogy nincs vele egy malac sem. Késobb bejött még két süldoméretu koca, szintén malac nélkül. Sokáig nem is történt más semmi, így a kísérom azt javasolta, hogy a legkisebb kocát, aki kocának kicsi, süldonek kicsit túlkoros volt, próbáljam elejteni. Kicsit zavart ez a helyzet, de mivel volt idonk megfigyelni a disznókat és a kiszemelt kocasüldonek nem volt szopott csöcse, így nyugodt szívvel készültem lövéshez. Hamarosan úgy fordult, hogy a jobb lapockáját látni engedte. A távméro 22 métert mutatott, nem haboztam tovább és a huszas tüskét elhelyeztem a könyöke mögött. Villant az orange toll amikor útjára engedtem a vesszot. Hangos becsapódás után megdöbbenve láttam, hogy a vesszo nem ütötte át a vadat, hanem vele együtt rohant el a surube. Furcsa volt, hiszen eddig szinte minden esetben átment a vesszo még a legnagyobb disznón is. A találat jó volt, ebben biztos voltam, hát kivártuk azt a bizonyos cigaretta idot, majd elindultunk a rálövés helyére. Egy csepp vért sem találtunk. Errol a pontról viszont jól látszott a menekülés útja a suru csalánban. Elindultunk a csapáson figyelve minden levelet, hátha vérnyomot találunk, azonban 30 méter után csak a vesszot találtuk meg, egy darabban, 20 cm hosszan véresen és a pengés hegyet lekonyulva. nem nagyon dobott fel az elhajlott penge látványa, de feltételezheto volt, hogy a tüdot átvágta miután csontot ért. Tovább haladva hallatszott valami halk fújtatás a bozótból, így arra vettük az irányt. Nagyon lassan haladtunk, miközben becserkeltük a sebágyban fekvo vadat. Már alig volt benne élet, de megemelte a fejét, így egy kegyelemlövéssel átsegítettem az örök disznóskertbe. 80 méter volt az út amit megtett lövés után és zsigereléskor beigazolódott a feltevés, miszerint a penge telibe találta a bordát és mivel nem csúszott le róla oldalt, ezért eltörte, de közben elhajlott a penge hegye. Ez az elhajlott penge haladt tovább a tüdoben, de már nem tudott áthatolni a szembe oldalon.

Ez az elhajlás már egy esetben tapasztalható volt a gerincen lott süldo esetében is, ezért egy konstrukciós változtatást kezdeményeztem a készítovel, aki pozitívan állt a javító szándékomhoz és egy hónappal késobb már kézbe vehettem a megerosített és egyben 4 mm-el szélesebb pengék elso darabjait.

Kocasüldo 50 Kg
High Country Carbon Lite Pro 66 #
340 ICS Trebark / 31 
Szenti féle Magnus rekonstrukció 125 Grain 2 penge
22 méter , tüdo, 80 métert ment

Tasnádi László

 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.