Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Az első íjjal ejtett őzbak Nyomtatás
Írta: Dr. Kertész Gábor   
2008. October 20.
Nyár elején megismerkedtem egy ifjú vadásszal, aki a vadászat terén jócskán túlszárnyalt tapasztalataival, hiszen hosszú évek óta rótta az erdoket, pusztákat édesapja mellett sok-sok vadat zsákmányolva, de az íjászat terén még teljességgel kezdo volt. Hamar összebarátkoztunk és szinte állandó vadásztársaivá váltunk egymásnak néhány hét alatt. Hol o hívott alföldi területére, hol én hozzánk, Tiszalúcra, néha pedig feljutottunk édesapja által bérelt bükki vadászterületükre. Elhatározta, hogy a puskát íjra váltja, és meg is kezdtük a felkészülést az íjász kiegészíto vizsgára. Vadászni viszont az engedély híján csak puskával tudott, azt hanyagolta, így sokszor csak engem kísért. Így nyílt mód arra, hogy kipróbáljuk, az ozhívást miként lehet alkalmazni az íjászatban.

Elso alkalommal a mi területünkön voltunk Lúcon, de korán próbálkoztunk, nem ugrottak még a bakok, csupán a gidahangra futott be kb. 20 méterre egy izgatott suta. Öreg ártéri nyárasban voltunk, ahol az aljnövényzet is igen dús volt, le voltunk álcázva, a szelünk jó volt így nem vett észre, elkezdett legelészni, teljesen megnyugodott. Megpróbáltam, hogy sikerülne-e megloni, felemeltem lassan az íjam, megfeszítettem, céloztam, céloztam és közben buvöltem a fejét, hátha kinone valami egészen picike, de agancs… Aztán elfogyott az erom és visszaengedtem az ideget. Agancs pedig sehol, majd lassan megunta az akáclevelek csipegetését és visszament a surube.

Következo alkalommal a Bükkbe mentünk, ahol még mindig korán lehetett, mert hiába sípolt Gergo kiválóan, megint csak egy suta jött kb. 35 méterre hozzánk, mást nem láttunk.

Aztán következett két hét nyaralás és az üzekedés végén tudtunk ismét próbálkozni a bakokkal. Megint Gergoéknél voltunk.

Hívtunk mindenfelé, kukorica, napraforgó, erdo, tarló mellett, de nem ugrottak…, sajnos a két legjobb hetet töltöttem nyaralással. Már kezdtük feladni és az esti disznólest fontolgattuk amikor egy újabb tarlóhoz értünk. Egyik szegélye egy vékony erdocsík, mögötte napraforgóval, másik oldal pedig kukoricás volt és az egész tábla egyenetlenül lejtett tolünk elfelé. A kukorica szélétol pár lépésre baktattunk lefelé, hogy valami alkalmas helyet találva majd még az este beálta elott hívjunk egyet, amikor Gergo felszisszent, mert a tarló közepén észrevett egy ozet. Csak a füle látszott. Hirtelen nem tudtuk mit csináljunk, távcso elrakva, Gergo maszkja a zsebében. Még szerencse, hogy én viszonylag fel voltam készülve a lövésre, mert mire a kukorica legszélére osontunk, felállt a bak. Merthogy az volt, és az agancs annyira satnya, hogy a füle magasságában már alig látszott olyan vékony volt, erosen selejt, tehát nekem loheto.

Mire végiggondoltam, hogy miként lehetne becsalni, már meg is válaszolta ezt a kérdést, mert észrevett… és elindult felénk. Ugrott egy rendet kifelé és szaladt tíz-tizenöt lépést felénk, aztán megint ugrott, futott. Eközben meg csak álltunk a kukorica szélén, de nem ám takarásban, hanem még kint. Semmi fedezék és a bak jött, mintha zsinóron húztuk volna. Egy rend kifelé, néhány lépés felénk. Félúton, kb. százötven méterre megállt és szaglászni kezdte a levegot, hátha megérzi azt a kellemes illatot amit felolünk sejtett. De szerencsére ez nem történt meg, így ismét elindult. Közben Gergonek sikerült hasra vágnia magát, én pedig lassan térdelo helyzetbe ereszkedtem.

Ekkor vettem észre, hogy a lábam elott egy kis farkasalma bokor van, ami térdelo helyzetben már kituno fedezéket ígért, így csak azon izgultam, hogy annyira ugorjon közel a bak, hogy elottünk lövéstávolságon belül menjen el. És a bak annyira szerelmes volt, hogy kiugrott a szélso rendbe és az utolsó métereket már a szalma másik oldalán tette meg.

Mivel menet közben eltuntünk elole, így nem tudta pontosan hova kell figyelni, ezért mehetett el mellettünk kb. 8 méterre. A farkasalma fedezékébol már régen kikerültem, teljesen nyíltan térdeltem a földön a bak elott. Valamit tennem kellett, így hát megfeszítettem az íjat és céloztam. A bak viszont rezzenéstelen pofával, csak jött egyre közelebb, muszáj voltam rápisszenni. Erre felkapta a fejét, megtorpant, és útjára engedtem a nyílvesszomet, ami kicsit alacsonyan érte a mellkast, sot úgy láttam, mintha csak a ball mellso lábát érte volna.

Elszomorodtam, hogy ezt a kituno alkalmat elszalasztottam, sot meg is sebeztem a bakot. De az oz vágtája egyre lassult, kétszer fel is bukott a szalmában, majd kb. 40 méterre megállt és lefeküdt. Ezt már Gergo is látta, mert csak a lövés zajára mert felnézni és megnyugtatóan szólt, hogy nyugi ez meglesz. Vad, tarló közepén, teljesen nyílt helyen önszántából nem fekszik le. Ahogy ez elhangzott, a bak fel is dobta magát és elcsendesedett. Végleg.

Már a rálövés helyén bo világos, habos vért találtunk, meg a vesszot is a szalma között. Csupa vér volt az is. Bár láttuk a vad elfekvését, de mégis kivártunk fél órát és csak ezt követoen indultunk utána. Az útján és a sebágyban is sok vér volt. Az NAP ShockWave három pengés mechanikus vadászhegy megtette a magáét illetoleg a szerencsés alacsony lövés hatására néhány másodperc alatt teljesen kivérzett az oz.

Az idei szezon tapasztalata az ozhívás és a vadászíjászat összeegyeztetése terén az volt a számomra, hogy a hívás eredményes lehet, de vagy van egy hozzáérto segíto, vagy „buttolót” használ az ember, mert a felszerelést is a kézben kell tartani, mivel sokszor nincs ido a készülodésre, máris ott áll a vad és loni kell.

Kertész Gábor
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.