Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Az első róka Nyomtatás
Írta: Dr. Kertész Gábor   
2008. October 20.
Augusztus 05-én egy barátomat vittem ki vaddisznóra vadászni Tiszalúcra, a területünkre. Egy napraforgó tábla mellett húzódó úton álltunk meg a disznók kiváltásának vélhetõ helyén. Az út másik oldalán ugyanis kezdõdik a Takta folyócska ártere, egy nádas, dzsungeles rész ami ember által járhatatlan, így a disznók kedvelt nappali pihenõhelye. Miután elláttam instrukciókkal a barátomat elsétáltam néhány száz méterre, és egy jól belátható kanyarban álltam meg. A nádas szélén kb. 50 méter füves gazos rész van, ennek a szélére húzódtam. A felszerelésemet tûzkész helyzetbe hoztam és elkezdtem a hadakozást a szúnyogokkal... A nádasból kisebb neszek hallatszottak csupán, így inkább az útra koncentráltam, mivel azon sokszor láttam már békésen ügetõ rókát és úgy gondoltam elsõ zsákmányomnak igencsak megtenné az is, amúgy is a kedvenc vadjaim közé tartozik, legszívesebben rókázni szoktam kijárni. A gazban azonban nagyon fedetlennek éreztem magam, ezért úgy döntöttem, hogy átmegyek a napraforgóba és két három sorral a szélétõl egy jó kilátást, de egyben takarást is nyujtó helyen megálltam. Kb. nyolcvan-nyolcvan méterre láttam mindkét irányba el


Kipróbálgattam hogy a növények között, hogyan tudom az idegre tenni a vesszõt és meg tudom-e feszíteni az íjjat csendben. A próbák sikerültek. Ahogy elhelyezkedtem néhány perc telt csak el amikor még jó szürkületben megláttam egy felém kocogó rókát. A történethez hozzá tartozik, hogy pontosan aznap vettem észre, hogy eltört az új irányzékomnak az egyik alkatrésze és emiatt visszacseréltem a régire, aminek egyszerû kis fényszál nélküli tüskéi voltak. Gyors belövést követõen (szerencsére 10 és 25 méter között egy tüskét tudok használni, 30 fölött kezd jelentõsen esni csak a vesszõm...) mentünk ki vadászni.
Szóval a szürkületben a C-peep mentett meg, még jól lehett vele látni az irányzék tüskéit. Visszatérve a rókára, az nyugodtan kocogott felém, teljesen gyanútlan volt.Szerencsére úgy tudtam helyezkedni, hogy a kanyarban volt egy olyan rész ahová beérve a róka egyáltalán nem láthatott, így amikor odaért akkor megfeszítettem az íjamat. Mivel kézzel oldok a nagy izgalomban a vesszõ leugrott a kifutóról... Gyors korrekció, majd a már belátható útszakaszra való célzást követõen vártam a rókát. De nem jött... valami gyanússá válhatott neki mert figyelt, aztán megláttam elõsször a kis fehér foltokat a fülén amint megindultak az úton. Szívem a torkomban dobogott, gyors célzás és elengedtem útjára a vesszõt. Láttam, hogy jó helyre ment, a róka megpördült és beugrott a napraforgóba. A napraforgó tányérok bólogatva jelezték az útját, s ezt jó jelnek tartottam, mert az egészséges róka a legnagyobb iramban sem megy neki a napraforgónak - eddigi tapasztalataim szerint. Aztán az egyik növény a többinél is jobban elkezdett ingadozni, gondoltam, hátha ott dõlt el és próbáltam megjegyezni a helyet. A bólogatás azonban lassan elcsendesedett a napraforgó megállt és eltünt a sokezernyi között. Csendben a rálövés helyére sétáltam, ahol néhány méterrel az elugrás helyétõl, de a lövés irányától eltérõ szögben a fûben megtaláltam a vesszõt. Vért nem láttam rajta, de furcsán volt földes.Majd ahogy lámpafényben megnéztem kis szõrdarabokat is láttam rajta és a rókaszag is érezhetõ volt. Boldogan mentem a barátomhoz elnézést kértem amiért megzavartam a vadászatát és hívtam, jöjjön segíteni megkeresni. Kb. 15 perccel a lövést követõen a rálövés helyére sétáltunk, majd elindultam a napraforgóba. Pár perc keresgélés után meg is találtam a kis süldõ rókát. Nagy boldogság..., egy sorozat fotó minden pozícióból, majd megvizsgáltuk a lövés hatását. A jó ütemben, majdnem szemben kocogó rókát kicsit hátra csúszva érte a lövés, és a combtõjét vágta végig. A becsapódáskor a hegy azonnal kinyílt és csúnya sebet ejtett rajta, gyakorlatilag 2 másodperc alatt kivérzett a vad.

Tanulság: a 16 méteres távolság ellenére kalkulálni kell a mozgó vad haladását hiszen a szügyére céloztam, de mégis hátra csúszott a lövés.

Felszerelés: 62 #-os Jennings SpeedStar íj, 400-as Easton CarbonAeros Excel vesszõ, NAP Spitfire Pro 100 gr vadászhegy. Lotav 16 m

Kertész Gábor

 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.