Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
A gyógydagonya Nyomtatás
2008. October 20.



Nagyon sok vadászattal kapcsolatos dologról pusztán kósza elgondolásaim voltak, melyeket messze felülmúlta az itt tapasztalt valóság.
Mindezt egy egészen egyszerű példával is megpróbálom szemléltetni.
Vadászat ősi mesterségében még meglehetősen járatlan viszont eleven fantáziában hiányt nem szenvedő férfiember lévén nem esett túlzottan nehezemre elképzelni, milyen is az amikor az ember felül egy lesre.
Kimegy, felmászik, vár, és lő.

Ezzel szemben:
Kimegy, az arra legalkalmasabbnak tűnő fán függőleges közlekedési útvonalat épít, feljutást, kilövést akadályozó gallyakat metsz, ágakat fűrészel, mászó, vagy fáracsatolt kivitelü lest helyez el, a fa tövében hagyott felszerelést mielőbb a magasba húzza, mindeközben kellőképpen kimelegszik, majd. . .
Szépen elhelyezkedik, egy kicsit kifújja magát, majd felölti az előreláthatólag a lesen eltölteni kívánt idő alatt várható időjárási viszonyoknak megfelelő, hátizsákjában magával hozott ruháit,
biztonsági hevederrel beköti magát (mert e nélkül, ha a vadász -bár teljeséggel abszurd módon ugyan, de ha esetleg, mégis- elszunyókálna a lesen, semmi nem menti meg attól, hogy valóban mély!!! álomba zuhanjon!!!), majd megpróbál keze ügyébe helyezni, felkötni, rögzíteni minden, számára hasznavehetőnek látszó, praktikusnak ítélt holmit (termoszt amiben forró rumos tea élteti a reményt az életben maradáshoz, ( mely egyébiránt a már-már vezeklésnek tűnő meditatív magányban a vadász eseménytelen óráiban az egyedüli élményforrás), biztonságos méretű és kialakítású urin tartály, íj, elsütő, távcső, távmérő, fejlámpa, tartalék elemek . . .), hogy adott pillanatban a legcsekélyebb mozgás és nesz árán azonnal használatba is e nélkülözhetetlen kellékeket, felveszi az álcamaszkot, felhúzza az álcakesztyűt és vár.
Vár szépen, türelmesen.
Ha lehet nem mozog, legfeljebb éberen pislog és elmélkedik, hiszen az elmélkedés az egyetlen dolog ilyenkor ami lefoglalja az embert és lázas tevékenykedése során nem csap zajt.
Elmélkedik a lelkében nyomott hagyott, közelmúltban bekövetkezett eseményeken, eltűnődik az éppen aktuális érzékeny lényét mélyen érintőproblémák lehetséges és optimális megoldásain, de ha végképp nem jut semmi az eszébe akár a világ illuzórikus voltán,  is elmélkedhet, a lényeg, hogy éber maradjon.
Mivel tudja, hogy sem a jó dolgok, sem a rossz dolgok nem tarthatnak örökké, minél tovább vár eseménytelenül, annál valószínűbb, hogy hamarosan történni is fog valami.
Persze mindeközben környezetében előfordulnak ilyen olyan neszek, zajok, vadat sejtető zörejek, melyeket csak évekig tartó vadászgyakorlat kincset érő tapasztalatainak álhatatos halmozásával lehet csak megkülönböztetni a valóban jelentőséget hordozó, vadat ígérő hangoktól.
Ha kis szerencséje van, csendes merengése közepette egyszer csak -nem túl távol- jelentőségteljesnek tűnő ágroppanás, egy vad közeledésének a zaja üti meg a fülét.
Az éppen aktuális gondolatait egy szemvillanás alatt tompult érzékeinek mozgósítása váltja fel.
Erőteljesen koncentrál a zajforrás irányába.
Hallja amint  egy - egy apróbb ág meg - megroppan, hallja a lassan lépkedő csülkök által felforgatott avar suhogását, hallja amint a vad óvatos lépéseinek zaja  egyre közelebbről hallatszik.
Óvatosan szeméhez emeli a távcsövet, majd a zajforrás irányába kémleli a környéket.
Tudja, hogy egyenlőre, egyebet nem szabad tennie, hiszen a szóróhoz közeledő vad  ilyenkor még rendkívül óvatos. Bármit is cselekedne, ülhetne vissza elmélkedni, de nem ezért jött ide.
Aztán az előbbi hangforrás irányából egyszer csak egy sötét folt jelenik meg az erdő szélén, s a sűrűből kibukkan egy  süldő feje.
Nem jön ki, csak szemlélődik, hosszú percekig csak szimatol. Bármennyire is éhes, óvatossága mindennél előrébb való. Körbejárja a szórót szépen csendesen.
Néha megáll és körülnéz.
Fülel és szimatol.
Az ilyenkor lepottyanó makk koppanására is megfeszülnek izmai, minden gyanús jelre elugrásra kész.
Rettenetesen hosszú perceket kell ilyenkor átélnie a lesen feszülten figyelő vadásznak.
Most az ő felkészültségét tesztelik. Ha ide jövet hibát vétett, ( túl későn jött, arra járt amerre nem lett volna szabad, nem jó széllel, vagy rosszul választotta meg a leshelyet. . .) esélye sincs többre.
Egyre közelebbről hallja a csülkök cuppogását,  amint a vad lépései nyomán  kihúzza lábát a puhára dagasztott mély sárból.
Amikor a disznó semmi gyanúsat nem észlel és az ásványi sókban gazdak, természetes forrásból feltörő víz hatására felpuhult agyagos, sáros dagonyán csigák, giliszták után kutatva, megtalálja a kiszórt kukoricát, akkor jön el az ő ideje.
Egyetlen pillanatra sem veheti le a vadról a szemét, s amikor annak feje lennt van, bal keze hihetetlen lassúsággal az íj markolata felé közeledik.
Újjai kitapintják azt, majd lassan ráfonodnak a markolatra és keze megpihenhet egy kicsit.
Jobb keze is útnak indul.
A következő pici cél a vékony gumizsinóron a ruhájához kötött és az elsütőfülbe akasztott elsütő.
Itt fokozottan figyelnie kell arra, nehogy az elsütő kioldóját megérintse, hiszen annak kattanása felkeltené a vad még ilyenkor is rendkívül éber figyelmét, mely legszerencsésebb esetben is hosszú percek feszült várakozásával teli bizonytalansággal boszulná meg magát.
Ha sikerül elérnie, leemelheti az íjat.
Ezt is lassan, nagyon lassan, akadály mentesen kell megtennie, nehogy a hirtelen mozgás esetleg valamilyen hanggal járjon.
Amikor végre cél irányába érve még mindíg csak tartja az íjat, jön minden kínok kínja.
A hűvös, tétlen órák alatt kissé elgémberedett, felsőtestének izmai, az íj nagyon-nagyon lassú kihúzását, a máskor oly könnyedén végrehajtott mozdulatot, csak hihetetlen erőfeszítés árán képesek most elvégezni.
A holtpont előtt, ami után már könnyebb a csigás íjat megfeszítve célon tartani, az erölködéstől szinte elsötétül szeme előtt a világ, míg végre kihúzza az íjat.
A vad közben megnyugodott, felhőtlen gyanútlanságában bojtos farkincáját lóbálgatva háttal áll és nagy élvezettel túrkl és szedegeti a kukoricát.
A vadásznak kihúzott íjjal a kezében várnia kell.
Amikor a vad időtlen időnek tűnő, hosszú másodpercek után oldalát mutatva befordul, a szívtájékra helyezi az irányzékot.
Lélegzetét visszatartva, újja ösztönösen egyre erősebben érinti a kioldóbillentyűt, majd az íj tompa csattanással végre kilövi a tollas vesszőt.
Az eddig nyugodtan turkáló, csendesen csemegéző disznó eszeveszzett vágtába kezd, tör zúz mindent ami útjába kerül.
A vadász ilyenkor már nem lát semmit, csak fülel.
Elméjében megpróbálja elemezni a vessző becsapódásának zaját, memorizálni, merre indult, merre halad, hogyan és meddig rohan a vad. . .


Utolsó frissítés ( 2008. October 20. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.