Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Ropoly Nyomtatás
2008. October 20.
Ropoly 2003. 05. 09-11.

Az Állami Vadászvizsga és a Vadászíjász kiegészítő vizsga birtokában, végre ezévben a vadászjegy kiváltására is sor kerülhetett.
Nagy jelentősséggel bírt számomra az a nap amikor a vadászjegyet először kézbe vehettem, hiszen az elméletileg(!) minden részletében vadászatra hangolt felszerelésem mellett így már a szükséges, sikeres vizsgák nyomán az éves vadászjegy és az egyéni lőjegyzék, mint hivatalos okmányok is rendelkezésre álltak ahhoz, hogy vadászként beléphessek egy eleddig ilyen megközelítésből előttem zárt életközösségbe, az erdőbe. 
Hosszú ideje csendes perceim már nem csak világ illuzórikus, ám szenvedésteli volta fölötti meditálással, hanem a vadászati lehetőségeim felderítésével, e lehetőségek mérlegelésével teltek. Kicsit tartottam attól, hogy a vadászok köreiben "hóbortos" vadászíjászként, teljesen ismeretlen, új területre tévedtem, ahol minden bizonnyal a kíváncsi érdeklődés mellett, esetleg elutasítással, elfogult, megalapozatlan előítéletekkel, netán a megszokottól eltérőt mindenáron kihasználni akaró kapzsisággal kell majd szembenéznem. Hogy ez így van, ebben nem tévedtem nagyot, de az elutasítás, ill. a gyengén érvelt, pénzéhes nyereségvágy mértéke vadászterületenként, ill. vadásztársaságonként változott.
Nem lenne bölcs dolog, tétova, kezdeti próbálkozásaim nyomán általános érvényű következtetéseket levonni, ezért csökönyös elszántsággal kerestem, kutattam tovább kis hazánkban az íjas vadászat elfogadható lehetőségét. Telefonáltam, az Internetet bújtam, személyesen is tiszteletemet tettem vadásztatással foglalkozó szervezetek elbájoló modorú és megjelenésű ügyintézőinél, de volt, ahol a vadásztatás díját emelték 150% - ra (pl. VÁRERDEI erdő, mező és vadgazdálkodási Kft.), volt ahol 10 000Ft napidíj mellett 20% felárat is felszámoltak elejtett vadanként (pl. Mecseki Erdészeti Rt.), de volt olyan hely is, ahol (VADEX Vadászatszervezés) méltatlannak tekintették az általam képviselt vadászati módot még arra is, hogy erőtlen ígéretükhöz híven szándékom elfogadása, ill. elutasítása okán visszahívjanak.
Mielőtt a kudarcok sokasága teljes meghasonlásba kergetette volna idealista világszemléletem, s apatikus mélabúba temetkezve, az elkerülhetetlen, végső igazságra függesztettem volna réveteg tekintetem, a szerencse mellém szegődött.
Az Internetről már jól ismert Vadászíjász fórumtagok segítőkészsége ezúttal kedvező vadászati lehetőséget kínált számomra.
Azon nyomban a hét elején telefonon mindent megbeszéltem a SEFAG Rt. megbízásából a vadászatszervezésben járatos, segítőkész, felelős személlyel, s mivel részemről a vadászat személyi és tárgyi feltételei immár adottak voltak, a hétvégét életem első vadja, -akkor még csak kósza vadászvágyaim szerint- egy ereje teljében lévő, félelmetes agyarat növesztő, kifejlett vaddisznó(süldő) elejtésére szánhattam.
Péntek reggel útnak indultam, s délben már Ropoly nevezetű erdei szállás nyugalmát és békés vendégszeretetét élvezhettem nagy megelégedéssel.
Gyönyörű helyre érkeztem. Fiatalkorú erdőjárásaim során az ilyen szépen rendezett erdei tisztáson, hatalmas, tekintélyt parancsoló, hűs árnyat adó famatuzsálemek szomszédságában, szerényen meghúzódó, hangulatos és titokzatos erdei lakokat, vadászházakat messze elkerültem, hiszen kevés helyet ismertem közülük, ahonnan ne zavart volna el egy - egy dörgedelmes szitok. Mindig is felfűtött kíváncsiság serkentett életre ezernyi gondolatot, milyen élet lehet a titkos erdei lakok falai között? Miféle kalandok és ismeretek birtoklásának néma emlékei a meszelt falakat -minden bizonnyal- díszítő trófeák? Miféle emberek lakják az e fajta hont és élik itt mindennapjaikat ?. . .
Izgatottan gondoltam arra, hogy e hétvégén talán feltárul előttem e titkokból, hiszen most én vagyok egy ilyen hely vendége, s az én nyugalmamat féltik a csahos kutyák és az érces hang, mely egykoron rámförmedve elűzött az efféle helyekről.
Élveztem a hely hangulatát. Az erdő csendjét, a lombok susogását, a madarak énekét.
Élveztem a nyugalmat, az illatokat, melyet az erdő árasztott, melyben a vendégház tornácán oly szabadon, oly gondtalanul "lubickolhattam".
A nap hátralévő része alkalmat adott, a kicsomagolás, a berendezkedéssel járó egyéb teendők elvégzése és szálláshelyem elfoglalása mellett a vesszőfogó gyanánt magammal hozott 2003 -as Országos Szaknévsor 20 - 30 - 40m -ről történő "lapozgatására". Gyorsan haladtam. ("Tollas olvasópálcámmal" vagy 4 kötetnyi oldalon rágtam át magam egyszerre). Itt próbáltam ki először a vadászíjász fórumon megismert "Stabil" nevezetű, vadászíjászatban járatos, tudós szakférfiú által javasolt 5" - os műanyag tollat a valóban kellemetlenül zajos, és kényes pulykatoll helyett. Az eredmény minden szempontból kielégítőnek bizonyult, ezért tüstént feltollaztam vele még egy kopasz vesszőt a hamarosan elkövetkező, reményteljes vadászatra. Azonban a biztonság kedvéért, s arra az esetre, ha nagyon megszorulnék előkészítettem még két piros pulykatollazott pálcát is, de szerettem volna elkerülni használatukat. A messzeföldön elismert minőségű, legendás Muzzy vadászhegyek összeszerelése, és felszerelésem tüzetes ellenőrzése (göbmagasság, kifutóállás, irányzékom osztásai, elem élettartamok mellett egy kis jótékony húrvaxolás következett. Aztán még egy kis finom zsír ide, egy kis tisztogatás oda. . . ) után nagy várakozással tekintettem a késődélután esedékes életem első vadászkalandja elé.
Délelőtti gyakorlásom idején 17:45 -re beszéltem meg a találkozót a terület odalátogató fővadászával, aki helyismerete és tapasztalata révén, kísérőként nagy segítségemre volt végig a vadászat során.
A vadászat első estélyén egy alattam 12m -re elhelyezkedő, gyengén vizes és erőteljesen sáros dagonyagödör felett őrködtem. Kitartó, de egykedvűnek nem nevezhető várakozásunk először két koca és kettejük néhány hetes, kis, csíkos malacai, később a tőlünk jobbra és balra egyaránt 30 - 30m -re lévő bedőlt ágak védelmét élvező és hasonlóan hangulatos gödrök önfeledt zajai színesítették.
Színesítették egészen addig, míg a színek bele nem olvadtak a sűrűsödő esti szürkület valamely árnyalatába.
Szerettem volna ezt az estét, a vadászatom pillanatait, minden szempontból a legteljesebben átélni, s megpróbáltam egy kicsit kívülről is figyelni önmagam.
Ahogy ott ül egy, lénye minden megnyilvánulását rojtos álcaruhába rejtő vadászíjász, két egymáshoz közeli, remek kilátást, kilövési lehetőséget biztosító, comb vastagságú fa takarásában, egy szerényen szivárgó és inkább sárgödröket felsorakoztató vízmosás, bokrokkal, kisebb fácskákkal benőtt oldalában, egy "illatozó" dagonya fölött és minden érzékét felajzva figyeli az előtte a sárfürdőhöz több irányból is összefutó váltókat, neszeket, madarakat, az erdő hangjait. Bár az idő ilyenkor jórészt várakozással telik, egyáltalán nem találja unalmasnak az így töltött perceket. Élvezi, ahogy az esti sötétben ébredő, létüket az éjszaka nyugalmába rejtő állatok hangtalan, feszült izgalommal töltik meg a félhomályt. Ahogy, nagy madarak kiáltás nélkül suhannak át a levegőn, foltok, árnyékok. Ahogy, láthatatlan rovarok zümmögése horzsolja fülét, és végtelenül boldog, hiszen a fásult lelkületű mindennapok, lélekölő egyhangúsága nem tudta maga alá temetni azt az érzékenységet, mely számára élményt jelent, ha felfedezi a harmatos fűben és az elhagyott utak porában a néma futkosást.
Ezen az estén bár zsákmány nélkül, de lélekben felfrissülve tértem "haza”.
Másnap, hajnali cserkelés alkalmával, egy komótosan kocogó koca sűrűbe váltásának hangjait hallottuk úgy 20m -re, majd az utána kiváltó süldő láttán megtorpantunk egy kisebb bokor védelmében. Sajnos a süldő érdeklődését sikerült felkeltenünk, így a "sok előkészülettel járó" lövést nem kockáztathattam. Végtelennek tűnő, lassú mozdulatokkal vesszőre töltöttem az íjat, s miután a süldő öntudatos méltósággal átballagott a szemközti erdőrészbe, bízva abban, hogy talán kora reggel nem egyedül kóborol errefelé, vártuk a következőt. De a következő, -már hogyha volt egyáltalán következő- mintha megsejtette volna miféle kellemetlen meglepetést, "mellbe-vágó" élményt tartogatok számára, ha előbúvik a védett sűrűből; -valószínű ezért- sohasem láttuk meg.
A nap további része pihenéssel, felszerelésem tüzetes átvizsgálásával, ill. a kisebb módosítások nyomán bekövetkezett változások gyakorlati kipróbálásával telt.
Az est beálltával ismét az előző napi lesen találtak a múlt este megismert kocák. De ekkor kicsit korábban adtuk fel az éj közeledtére egyre inkább esélytelenedő várakozásunkat és a közeli lucernaföld ellenében húzódó erdősáv szegletében izgalmas készülődés zajaira és eseményeire figyeltünk fel. Az erőteljes szürkületben a disznók két irányból "támadtak". Egyik csapat tagjai tőlünk jobbra a vadföldön vágtázott át, hogy a forrásnál csillapítsák szomjukat, míg a másik csapat éppen a hátunk mögül, orvul próbálta egy nagyobb kerülő révén elérni ugyanezt a célt.
Amelyek viszont az előző csapatból már ittak, s az élvezetes dagonyázástól aznapra felfrissültek, ugyanúgy tőlünk balra de ellenkező irányba vetették magukat a sűrűbe.
A szomjukat már csillapított csapat előhírnökeként szépen kényelmesen nyargalászó disznók egyikét bemérve 30m- körüli távolságra állítottam az irányzékom és az egyre gyengülő látási viszonyoknak megfelelően a fényerőt leszabályoztam a leghaloványabbra. Néhány perc elteltével a mögöttünk kiváltó első süldőt követtem nyomon a kihúzott íjjal. Már majdnem kioldottam, mikor egyszerűen egy kisebb domborulat elnyelte előlem. Továbbra is megfeszítve tartottam az íjat és az irányzékom ablakán keresztül követtem a disznók valószínűsíthető mozgását. Néhány másodperc után előbukkant az első süldő nyomában az egész csapat. Mikor merőlegesen haladtak el tőlünk balra, még mindíg az elsőt szemelve ki, irányzékom a test első felének, alsó harmadában, a létfontosságú, nemes szervek tájékán táncolt. A lövést követő becsapódás zaja, a célbavett disznó hirtelen perdülése és az egész csapat ellenkező irányba való zavarodott menekülése, az elsõ pillanatban elégedett örömre ragadtatott, de a kísérővadász jelentőségteljes kétkedése lecsillapította ujjongó lelkesedésem. Ő ugyanis távcsövén keresztül látta a lövés nyomán felvert port a disznó hasa alatt és inkább a szemének hitt, mint a fülének.
Noha nagyon meg voltam győződve a magam igazáról, nem erősködtem, hogy "márpedig megvan", hiszen egészen a vad birtokba vételéig semmiben nem lehet biztos az ember.
Kisettenkedtünk tehát a vélt találat vélt színhelyére, de a sötétben sem vért sem vesszőt nem találtunk. Pro - kontra tényeket, érveket, lehetőségeket felsorakoztatva elmentünk a terepjáró platóján békésen várakozó kutyáért, mondván ha sikerült lőni bármit is, akkor az így sokkal valószínűbb, hogy meg is kerül.
Mikor visszatértünk elemlámpával és a kutyával elszánt támadásba lendültünk a bizonytalanság ellenében. A találat vélt helyszínétől Kb. 10m -re bőséges kétoldali vérnyomot fedeztünk fel a lámpa fényénél, mely szinte mindent összevérzett a sebzett disznó haladásának útvonalán. Eloldottuk a platón még mindig lelki és testi önuralmát ékesen bizonyító, békésen üldögélő kutyát, amit ez a művelet azonnali, viharos élénkségre sarkallt. Boldogságában mély és kifejező hangját nagyon takarékosan használva, nyomban féktelen köszöntőtáncba kezdett körülöttünk, mely topogásból, teste kígyózó összehúzódásából és mértéktelen farkcsóválásból állt. E farkcsóválás viszont nem szorítkozott csupán e célra rendelt kifejező tagjára, a farkára, hanem teljes hátsófele egészen a bordákig részt vett benne. Később mikor már eleget fickándozott körülöttünk egyre tágította az ide - oda leírt vargabetűket, de még mindíg eléggé meggyőzőnek találtam e kerge mutatványt ahhoz, hogy kételyem megerősödjenek afelől , hogy ez a kutya bármit talál, az csak a véletlen műve lehet.
Naívan azt vártam, hogy mihelyst felfedezi a vérözönt, amely szemmel látható irányát mutatta a disznó haladásának, földre szegezett orral a szkeptikus gondolatok legcsekélyebb lehetőségét is kizárva, céltudatos nyomkövetésbe kezd.
Egy frászt.
A keresésre ösztökélő csettintgetések hallatán hol ide - hol oda iramodott meg, bebújt minden bokor alá, aztán kijött onnan és az ellenkező irányba vágtázott, (fittyet hányva a dolgát megkönnyítő vérnyomnak, módszeresen átfésülte a területet), míg végül szorgalmas tüsténkedése eredménye képpen, számomra ismeretlen módon jelzett a kísérő vadásznak, aki erre örömmel nyugtázta, hogy "ott van a disznó".
A kutya helyzetének ismeretében bebújtunk hát a sűrűbe, és valóban. . . Ott feküdt életem első vadászsikerét beteljesítő vad, egy fiatal vaddisznó. Néhány másodpercig mozdulatlanul álltam és furcsa izgalom töltött el ekkor. Éreztem valamit, de az nem színtiszta öröm volt. Valami szenvedélyes izgalom, amit éreztem, a vad istenadta érzékei feletti győzelem érzése. Nagy és ritka érzés volt.
Lassan odamentem hozzá, megálltam mellette, lehajoltam. Nem élt már akkor. Vér folyt ki az oldalából, nagy durva tócsa nőtt körülötte, a felkavart, poros talajon, megtört szemében fátyolosnak tetszett az imbolygó lámpafény. Úgy feküdt ott, mint aki pihenni tért. Első lábait furcsa eleganciával vetette keresztbe, s örök álomra hajtotta a néhány perce még élettel, ösztönökkel teli bozontos fejét.
Utolsó frissítés ( 2008. October 20. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.