Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Vadex I. Nyomtatás
2008. October 20.
Tímárpuszta 2003. 07. 03-06.

Néhány hétig húzódó tárgyalássorozat eredménye képpen, meglepõ, és ugyanakkor örömmel üdvözölt, új fordulatot vett a VADEX Rt. íjas vadászat iránt tanúsított állásfoglalása.
Mindezidáig nem volt az Rt. kezelésében lévõ vadászterületeken íjász vendégük, ami jobbára az íjas vadászat mibenlétérõl alkotott téves feltételezésekbõl, az íj ölõerejének, vadászati alkalmazhatóságának megkérdõjelezésébõl, és nem utolsó sorban a nagy gonddal ápolt hagyománytiszteletbõl fakadó elutasításnak róható fel.
Az eleinte sziklaszilárd, és mindennemü íjas vadászatot megtagadó, nézetek, idõvel enyhülni látszottak, mindaddig, míg a sokadik beszélgetés nyomán különleges kegyben részeltettem. A tímári vadaskertben, egy "próbavadászat" alkalmával 2 szarvasünõ elejtésére kaptam engedélyt.
Külön említést érdemel az a tény, hogy a vadászat feltételei csupán a "sebzés is elejtésnek minõsül" pontban tér el a belföldi vadászati árjegyzéktõl. Sem külön napidíj, sem megemelt kilövési díj nem terheli.

Tehát bebocsátást nyertem egy olyan területre, ahol ezidáig nem járt elõttem íjjal vadászó, s ahol ezért minden bizonnyal "kitüntetett" figyelemben lesz részem.
Nagyon nagy felelõsség ez.
Egy új, idegen vadászkultúra elsõ képviselõjeként olyan emberként kell pozitív benyomást keltenem, aki minden tettével, sikerével, sikertelenségével magát az általa képviselt vadászíjász kultúrát minõsíti, eloszlatva az aggályokat, hiedelmeket, elõítéleteket, emeli rangjának megfelelõen méltó helyre, esetleg járatlanságával vagy balszerencséjével sûlyeszti el –ha nem is végleg, de legalább is jó idõre- a hóbortos, álmodozó, infantilis, komolytalan minõsítés sötét bugyraiba. E minõsítés eredménye képpen tárulhat fel, ill. zárulhat be végképp a vadászat lehetõsége minden vadász íjász elõtt a VADEX területein.

Elõkészületek
2003. 06. 20.
Miután napról - napra egyre aggasztóbb mértékû pszichés gyötrelmek, -mint amilyen a pánik, gond, kétségbeesés. . .- között hánykolódom, az elkövetkezendõ és magát a vadászíjászatot reprezentáló, bemutató jellegû tímári szarvasvadászat miatt, mely eredményességétõl legroszabb esetben is a vadászíjászat becsülete függ e térségben, óvintézkedés képpen a helybeli vadászkísérõvel elõzetes terepszemlét tartottam a vadászat leendõ színhelyén.
Az ott tapasztaltak csupán pillanatnyi benyomást tettek rám, ezért nem volna szerencsés, ha mondjuk a "minden várakozásomat felülmúló" jelzõt használnám, ami igaz ugyan, de felelõsségteljes szubjektum ilyet ki nem mond, és pláne le nem ír, ez a kijelentés ugyanis az elragadtatottság meglétét sugallja, azt az érzést képes kelteni, hogy a pillanatszerû tudati elemek ama kavalkádjában, melyet a köznapi gondolkodás az "objektív valóság" fogalmával azonosít, tökéletes dolgok is vannak, más szóval ez a kijelentés alkalmas arra, hogy a létforgatagban sodródó gyanútlan lényeket megtévessze, méginkább az illúziók birodalmához láncolja õket, azaz végsõ soron hamis, kártékony, destruktív, dolgokat mondanék, ha a területre vetett elsõ kósza pillantásaim nyomán nyert tapasztalatból, elégedettségemnek hangot adnék, de én ilyet soha nem teszek.
De lássuk csak a tényeket!
Az erdõben terepjáróval sorra véve az íjas vadászat számára eséllyel kecsegtetõ helyeket, nagyon meggyõzõnek hatott az a feltételezés, ami szerint úgy tûnt, mintha nem volna itt egyetlen négyzetcentiméternyi terület sem, ahol ne motoszkált volna valamiféle vad már elõttem Bármerre néztem, vaddisznó, dám és gímszarvas különbözõ korú és nemü egyedeinek hátrahagyott nyomait láttam az erdõ talaján, a szórók közelében, a fatörzseken, a vízpartokon, mindenütt.
Hirtelen erdõkerülésünk (bemenni csak jóval késõbb mertem, amikor rajtaütésszerűen, egymás után kétszer is, minden kétséget kizáróan meggyõdtem arról, hogy a tímári erdő fái között semmiféle borzalom, vérszomjas veszedelem  nem leselkedik reám, mely adott esetben, kénye - kedve szerint, elszántan törékeny életemre tör :-) alkalmával azonban nem csak kihûlt nyomokat láthattam.
Szemmel láthatóan és füllel hallhatóan jóízûen falatozó vaddisznókonda, tekintélyt parancsoló, méltóságteljes, koronás gímbikák csapata, azonnali elugrásra kész, rendkívül éber tarvadakból álló rudli, egy borjas dámtehén valamint egy félszegen meglapult, törékeny dámborjú került elénk, mialatt körbejártuk a területet.

Mindezen, -a figyelmet gyengéden a jótékony, s békés szemlélõdés irányába terelõ- látványosság ellenére, a terület mikroklímájára jellemzõ, és az itt élõ erdõlakó vadak mozgását nagymértékben befolyásoló, -de nyugodtan mondhatnám-, hogy azt meghatározó széljárás figyelembevételével számos, az állatok által szívesen látogatott helyhez közeli, fára építhetõ les felszerelésére alkalmas fa sem kerülte el a figyelmemet.  
Nem volt nehéz dolgom. Szinte dúskálhattam a sudárabbnál sudárabb egyenes törzsû csertölgy választékban. Az egész erdõ szinte csak ilyenekbõl állt.
Mindezek nyomán úgy éreztem, mélységesen lesújtó szégyen volna, ha errõl a helyrõl üres vadásztarisznyával térnék haza.
Ha pedig ez mégis bekövetkezne, komolyan el kellene gondolkoznom azon, nem volna e érdemesb elmenni zongorahangolónak, vagy beállani Thaiföldön egy budhista rendbe, ahol alamizsnás csészével bolyonganék az utcákon, a nép tisztelettel pillogna rám, én pedig derûs volnék mert hinném, hogy még ebben az életben vagy maximum a következõben elérném a megvilágosodást, a végsõ, határtalan szabadságot, ahelyett, hogy e szörnyû kudarc nyomán határtalan gyötrelem leend osztályrészem.
2003 06. 23.
E napokban minden gondolatomat, idõmet kitölti a hamarosan elkövetkezõ vadászatra való készülõdés, tervezgetés.
De nem ám holmi álmos, merengés, ábrándos tûnõdés szintjén, hanem spártai szigorral véghez vitt felkészülést és elõkészítést határozva el. (Mint látni fogjuk, mindezen dolgok leírása egyáltalán nem a fontos eseményei közé tartozik egy vadászatnak, csak adalék ahhoz, hogy mennyire színes és szórakoztató tud lenni a világ.)
A tímári, nagy kiterjedésû vadaskert bejárása során szép számmal láthattam a vadgazdasági létesítmények és a vad rendszeresen használt útvonalai közelében 60-120m -re épített fedett és fedetlen magaslest.
A tûzfegyverek hatótávolságához és sebességéhez mérten szerény képességû íjjal felfegyverkezve, ilyen távolságból legjobb esetben is csak a vadászösztönökkel incselkedõ, békés szemlélõdés, távcsöves leselkedés maradhat, ezért igen leleményes megoldásként (amit ez isten áldotta föld, próbált tudású, sokat tapasztalt vadászíjászai már jóval elõttem elterjedten alkalmaztak) a fára szerelhetõ lesrõl történõ vadászat jött számításba. Néhány levélváltást követõen, egy segítõkész ismerõs jóvoltából immár kölcsönbirtokolhatok egy ilyen eszközt a vadászatom idejére. A fára szerelhetõ les, néhány fémdarabból, csavarokból, hevederekbõl és egy, a fejõszéknél valamivel kényelmesebb ülõalkalmatosság céljára szolgáló, szivacsdarabból ötletesen összeszerkesztett igen egyszerû képzõdmény, mely egy talpalatnyi helyet teremt az arra alkalmas fán a lesvadászat számára. E lesek törzsfejlõdése során két  alapvetõ változat vívta ki létjogosultságát.
Az egyik, egyetlen, -általában összecsukható- darabként juttatandó fel megfelelõ magasságba, ahol, kötél, lánc, heveder segedelmével rávehetõ a fa törzsén való megingathatatlan helytállásra.
A másik típus esetében különvált a két fõ funkcionális egységet képezõ ülõ és állórész, melyek kellő gyakorlat után, összehangolt mozgással, az arra alkalmas fa törzsén, -azt átölelve- függõleges araszolásra is képesek. Ez utóbbi esetében az állórész kevéssé szembeötlően változott az egyszerûen felcsatolható rokonéhoz képest, míg az ülõrész kialakítása a priccs és a IV. Lajos korabeli, magastámlás, párnázott karosszék szintü kényelem közötti változatosságot mutat.
Jelen esetben a Remington cég jeles produktumaként, az egyszerûbb egy darabból álló, fáracsatolható típus áll rendelkezésemre.
Igen ám! De ezt az ötletes, mobil vadászlest a megfelelő magasságra (3 – 6m, de inkább 8m ) valahogy fel is kell juttatni.
Mi sem egyszerûbb; -mondhatná minden, valamire való műszaki érzékkel megáldott, ötletgazdag, éles elméjû honpolgár-, hiszen, szinte magától értetõdõik a megoldás: meg kell mászni a fát.
Miután megpróbálunk velejéig hatolni a problémának, rá kell jönnünk, hogy meglehetõsen kevés az olyan lesnek alkalmas fa amelyet csak úgy ripsz - ropsz meg lehetne mászni, hiszen ezek általában emberderék vastagságú, a gyökértõl 6 - 10m távolságban kezdõdõen ágazó koronájú, egyenestörzsû, rudas, szálas állomány egyedei, melyek nem szívesen hevernek a földön, hanem jobbára  büszkén,  függõlegeshez közeli helyzetben meredeznek fölfelé.
Hosszasan tûnõdtem, mi módon juthatok fel megfelelõ magasságba, különbözõ vastagságú fatörzseken. Mindeközben megfogalmaztam a feltételrendszert is, amelynek az általam választott módszernek meg kell felelnie:

- Biztonságos,
- Csendes, gyors és ne túl megeröltetõ.
- Ne károsítsa az élõfát.
- Kis helyigényû, súlyú, jól szállítható felszerelés.
- A feljutás után ne legyen látható,
- Tág magassági tartományon belüli használhatóság,
- Az alkalmazott eszközök minél szélesebb körû felhasználhatósága.

Ezek alapján számba vettem a dzsungellakó, bennszülöttek által használt, egészen egyszerû fárakúszástól kezdve, a fára/hoz rögzíthető famászó fokok, célszerűen kialakított, egyszerű létrákon keresztül, a korszerû eszközökkel megtámogatott alpin technikákig mindent.
A famászás gyakorlati  megvalósításakor rá kellett jönnöm, hogy lehangolóan híján vagyok a fákon közlekedõ õseink tehetségének. Azonban sem létrát nem akarok e célra használni (akárhogy helyezném el látszik, és ha látszik, akkor annak vadászatot veszélyeztető "kipárolgása" is van), sem lépcsõfokoknak alkalmas vasakat nem akarok beverni /becsavarni az élõfába. A hevederen csüngő, felcsatolható famászó fokok, pedig szerintem nem túl biztonságosak. Nem maradt más hátra, mint a megfogalmazott feltételeket leginkább teljesítõ, ám mindközül a legbonyolultabb, a hegy, ill. sziklamászók által alkalmazott akadályleküzdési mód, ehhez a feladathoz elegendõ szintü elsajátítása.
Szerencsére itt viszonylag kis magasságba kell feljutni, és "terep" körülményei viszonylag állandóak. Durva, vagy síma kérgû a fa, jelen esetben teljesen mindegy. Legfeljebb néhány gally lehet esetenként útban melyet az ember, vagy eltûr (megfontolandó, hogy nem nyújt e többet, mint takarás, annál a kellemetlenségnél, hogy ki kell kerülni), vagy eltávolít. Azonban ehhez a mutatványhoz néhány, általam ezidáig ismeretlen kellékre is szükségem volt.

- Egy beülõnek nevezett biztonsági heveder (Petzl CORAX).
- Néhány különbözõ kialakítású, és teherbírású karabiner (2db Petzl "Maillon demi round", a faölelõ kötél három pontos terheléséhez, 1db Petzl "Maillon demi round" a beülõhöz, 1db bajonettzáras a biztosító kötélnek, 2db a hevederlétrák számára, 1db csavaros a kiegészítõ biztosító hevedernek, és 1db az ereszkedõ gép felakasztásához).
- Egy biztosításra szolgáló eszköz (Petzl CROLL).
- Két mászófül (a faölelõ kötél rögzítésére) (Petzl TIBLOC).
- Egy ereszkedõgép (csomagok biztonságos felhúzására is használható) (Petzl GRIGRI).
- Két, hevederbõl varrott létrafok. (ezen lépegetve, lehet felfelé araszolni, a kötélen mászva, pedig "pedálnak" használható).
- Két, 2,5m -es 10,5mm átmérõjû kötél (ezek ölelik át a fát).
- Egy 16m -es 10,5mm átmérõjû kötél (biztosító, ereszkedõ/mászó/csomagszállító feladatokra).
- Egy 15cm -es biztosító heveder (a biztosítókötél áthelyezése esetén, ez biztosít).
- Két Petzl "Sky hook" nevezetû kampó, (melyre a lesen, távcsõ, íj, stb. akasztható).
- Egy gallyfûrész.

Mindezen eszközök összehangolt használatával gyerekjáték megmászni bármilyen fát. Ráadásul, egyetlen karcolás nem esik rajtuk, és az összes mászáshoz használt kellék kis helyigénye folytán egy kisebb bugyorba, hátizsákba begyömöszölve a lesen könnyen elrejthetõ. Ezenkívül igen hasznos tulajdonsága még ennek a módszernek, hogy a mászás kis odafigyelés árán viszonylag csendben, gyorsan végrehajtható, és a les felszerelése után nem marad semmi látható nyoma a feljutásnak. Ha pedig, -szó szerint- sikerült felül emelkedni a kiszemelt fa megmászásának problémáján, és odafönnt szilárdan megvetni a lábam, a kötél rögzítése után mint pók a fonalán közlekedhetek le és fel, szabadon, ahogy kedvem tartja.
Talán egyetlen hibája, hogy kellõ gyakorlatot illik benne szerezni.
Az elsõ alkalommal 6m magasan egy próbát tettem és felhúztam, majd felkötöttem a lest.
Be kell vallanom, hogy korántsem nem ment olyan gördülékenyen, ahogy eleinte elméletben elterveztem. Azonban a módszer biztonságos és hatékony, ráadásul a mászásonkénti jutalom sem marad el. A mászás tetõpontján a megérdemelt pihenés mellett nyugalom, béke, pompás panoráma, karcsú fa és megfelelõ szélerõ esetén lágy ringatózás, és csodás "erdõzúgás" vár.
Kell ennél több egy vadászíjásznak?
. . .

2003. 06. 27.
"Mint a mókus fenn a fán"...
Ma, az elsõ alkalommal megszenvedett próbálkozásom tapasztalatai alapján kiegészített és biztonságosabbá tett famászó alkalmatosság fõpróbáját tartottam. 8m magasra nagyjából 20 perc alatt értem fel, majd a les felszerelését követõen, az ott rögzített kötélen néhányszor leereszkedtem és néhányszor felmásztam. Ekkor már lejutás 1 percen belül, míg a kötélen való felmászás 2-3 perc alatt megtörtént .

2003. 06. 28.
Nyughatatlan természetem ismét kiûzött egy kis famászásra.
Ez alkalommal konokul eltökéltem, hogy megpróbálom megtalálni, hol lehet a technológián még finomítani.

- Kevesebb csilingelés.
- Optimális mértékû függõleges térnyerés.
- A feljutási sebesség fokozása, ill. a feljutásra szánt idõ csökkentése.
- Biztonságos les és csomag felhúzás.
- Biztonságos les szerelés.
- Kikötõheveder használata a lesen.
- A lesre felvitt felszerelés (hátizsák az itt fennt már szükségtelen famászó eszközökkel és a 3l -es CamelBak víztartállyal, távcsõ, távmérõ, íj) elhelyezése, használata.
 
Vadászat
2003. 07. 03.
Délelőtt háromnegyed tíz tájékán gördült be a többnapos vadászatra tervezettnek megfelelő mennyiségű poggyásszal és íjászvadász - felszereléssel megrakott fehér Passat a tímári vadászház előtti parkolóba. Csupán néhány szót váltottam a terület fővadászával Sz. Laci bácsival, akivel a szállás elfoglalása után, meglátogattuk a korábban már körbejárt területen a fára szerelhető lesről való vadászathoz legalkalmasabbnak vélt helyet.
A vadászat sikerét befolyásoló tényezők alapos mérlegelése után, a szórótól nagyjából 20 - 25m -re, fák takarásában álló, néhány vékonyka, de lombos oldalsó hajtással tûzdelt, egyenes törzsû, 30cm átmérõjû csert választottunk, ahonnan a lombok között nemcsak az ott megjelenõ vad, hanem a fák között, a váltókon, a kissé meszebb lévõ tisztáson, legapróbb mozgás is figyelemmel kísérhetõ.
A hátizsákból előkerült kötelek, hevederek, karabinerek, -melyek szemmel láthatóan felettébb csiklandozták Laci bácsi kíváncsiságát-, hamarosan értelmet nyertek.  60 - 80cm -enként araszolva, töretlen elszántsággal távolodtam az anyaföldtõl és röpke fél óra alatt fel is jutottam 8m magasra. További fél óra kellett, hogy minden, a sikeres vadászat érdekében összeverbuvált és felettébb hasznosnak ítélt eszközömet (íjat, vesszõket, távcsövet, fényképezõt, vízkészletet, hátizsákot) minél csendesebben, és a lehetõ legkisebb mozgás árán elérhetõ közelségbe, kényelmesen és biztonsággal elhelyezzek.
Mikor leereszkedtem, felpillantva, megható volt látni, hogy két kezem munkája nyomán, a vadász kellékekkel célszerűen körbevett kis les, miként pompálkodik odafönnt a tölgylombok rejtekében.
Az elkészült lesre vezető 8m -es, függõleges utat, az imbolygó kötélen percek alatt megtéve, bemértem néhány jól látható viszonyítási pontot, melyek távolsága 18 - 32m között változott, s leelenõriztem, miként fúj a szél idefennt.
20 perc telhetett el csendes szemlélõdéssel, amikor megjelent egy 3-4cm látható agyarú kan. Õ közel 30 percig lakmározott, majd nemsokkal késõbb  csendben, szinte árnyékként odaóvatoskodott két ünõ. Minden mozdulatukon látszott a feszült figyelem. Nemhogy lövésre gondolni, de még moccanni sem mertem. Ekkorra, a már reggel óta készülõdõ vihar elérte vadászatom színhelyét, s a széllökések nyomán imbolygó, tekergõ, a tér minden irányában vészesen kilengõ fa törzsén, 8m magasságban, kitámasztva feszítettem, akár a szu a nagybõgõben.
A viharosan távozó nyári zivatar nyomán a levelekrõl lecseppenõ vízcseppek kopogása, hosszú idõre elfedett sok apró zajt, így egészen bátran ügyködhettem, nem volt szükség elakadt lélegzetû, végtelenbe nyúló, óvatos mozdulatokra. 20 perccel késõbb egy 12 fõbõl álló tarvad rudli lepte el a szórót. Õket, lövési szándék nélkül, csak egyszerûen végignéztem, megpróbáltam elkülöníteni a különbözõ korú egyedeket.
14h táján leereszkedtem, hogy egy kisebb ebéd után -szándékaim szerint úgy 18h magasságában- itt ismét szerencsét próbáljak.
Ebéd után képtelen voltam -mint később látni fogjuk korántsem- haszontalan pihenéssel tölteni vadászatom idejét, s már 16h -or ismét elfoglaltam a leshelyet. Hosszú ideig semmi, majd egy kan közel egy órát töltött a szórón. Már borzasztóan küzdöttem az álmossággal, amikor kitaláltam, hogy valahogy hasznosan és érdekesen kellene eltölteni az idõt. Szépen feláltam és lövéshez készülõdtem. Irányzék ellenõrzés, vesszõ a húrra, elsütõ bekattintása, az íj kihúzása, célzás és . . . Szegény disznó, ha 6 élete lett volna, akkor is vesszõ általi vadászzsákmányként végzi, mert 5 - 10 percenként, amikor még mindíg ott vot, ekképp ráhúztam az íjat. Így múlattam az idõt, amikor jött egy izmosabb kan és elûzte hosszúéletû elõdjét. Vele ugyanezt az ártatlan galádságot ûztem, majd amikor már ez sem vot jó móka megpróbáltam valamivel elijeszteni. Elsütõ csattant üresen, elfojtott tüsszentés hangjára kapta fel a disznó a farkát, mindhiába. Mivel semmi egyéb áruló jel nem utalt jelenlétemre, a disznó békésen falatozott majd egy óra hosszat. Ezt követõen két süldõ jött egyidõben, majd nyomában megszámlálhatatlan egyedbõl álló tarvad rudli közelített. A disznók megpróbálták elûzni a szarvasokat, de azok csak szivárogtak a szóró köre, míg végül a süldõk szégyenteljesen elkullogni kényszerültek.
Az imitált lövések nyomán begyakorolt mozdulatok után szinte lõhelyzetben ért a szarvasok "támadása", nem maradt más hátra, minthogy ez alkalommal finoman megérintsem az elsütõ kioldóbillentyûjét.
Igen ám, de a szarvasok jöttek - mentek, folyamatosan mozogtak alattam, elõttem, mögöttem, tõlem jobbra és tõlem balra, mindenütt. Amikor észrevettem egy megfelelõ egyedet, s ráhúztam az íjat, máris elékerült egy másik, vagy befordult háttal, de valami mindíg megakadályozott, a jó lövés kivitelezésében.
Volt, hogy egy percig is tartottam kihúzva az íjat, s az irányzék célzókörein keresztül követtem a kiszemelt ünõt, amikor reszketve, remegve vissza kellett, hogy engedjem, mert a célbavett szarvas elvegyült a tömegben. Végül egy, tõlem jobbra, 18m re álló, csinos kis, fiatal példányt pillantottam meg. Még mindíg remegve a vadászláztól és a íj kitartásából eredõ erõpróbáktól, ráhúztam az íjat a kiszemelt ünőre, majd szép lassan célra döntöttem a törzsem. Lélegzetvisszafolytva próbáltam megfékezni az irányzék heves szívdobogás ütemû táncát, amikor végre a lapocka fölé értem, egy apró kattanás, és felgyorsultak az íjkarok. Becsapódáskor csonttörésre jellemző, éles csattanás hallatszot, majd az ünõ szívlõvés találatát jelzõ ugrások és kirugások közepette elrohant. Az elugrás helyén, véres vesszõ hevert a földön. Talán csak egy perc tellhetett csak el, amikor kissé távolabb apró gallyak roppanása közepette tompa puffanás, majd egy elcsukló, mély hörgés szerű hang hallatszott. Magamra maradtam. Az imént tehenek lakmározásától, ünők téblábolásától, borjak hangjától nyüzsgő forgatag közepén, még azt is nehéz volt eldönteni, hová nézzek, mire figyeljek, most pedig a körülöttem, némán meredező csertölgyeken kívül, semmi nincs amire figyelnem kellene. Egy röpke pillanat alatt, egyetlen röpke pillanatra néma lett az erdő.
Csendben felakasztottam az íjam, öszesszedtem a távcsövet, a fényképezõt, majd 10 perc után leereszkedtem. Az összevérzett vesszõt tanulmányozva, látszott, hogy a Muzzy hegy egyik pengéje deformálódott.
A rálövés helyétõl 50m -ert futott a vad a sebágyig, s közben, -a megtalált vesszõt kivéve-, egyetlen  vércseppet nem hagyott  sehol.
A vad feltörésekor úgy láttuk, hogy a vesszõ, a bal lapocka fölött hatolt be, és a jobb lapocka alatt ütötte át a vad testét, közben a szív fölött 1 cm -re levágta a szívet a fõ verõérrõl.
Néhány nappal később, otthon, mikor ízletes leves készült és teljesen lefőtt a hús a lapockacsontról, láthatóvá vált mit is művelt pontosan a Muzzy hegy.
A bal lapocka jobb, alsó oldalán a függőleges középvonaltól néhány centiméterre csapódott be a hegy, s a lapocka széléből 2 db, mintegy 2cm széles és 6cm hosszú, a két végén keskenyedő csontdarabot tört le. Ez volt hát az oka a becsapódáskor hallott csattanásnak és a Muzzy hegy egy pengéjének deformálódásának.


2003. 07. 04.
Hajnali 5h táján már kint ültem a lesen, s vártam a második szarvasom. Hosszú órákat töltöttem jó széllel, csendes várakozásban, de ezekben a friss, hajnali órákban alig néhány vad látogatta meg a szórót. Amelyek pedig mégis vették a bátorságot, lényegesen többet óvatoskodtak, mint azt a múlt este tapasztaltam. Talán a tegnapi esemény zaklatta fel a hely nyugalmát, de egy, néhány kocából, süldőből és malacból álló konda kivételével, semmi nem merészkedett a szóró közelébe. Az ezen csapatot vezető koca vezetésével, amikor az előző esti rálövés helyétől 20m -re jutottak, nagyot horkantva kerülgetni kezdték a szórót. Kerültek innen, kerültek onnan, eladdig, míg bár nem láthattak, nem érezhettek, valami mégsem stimmelhetett, mert bizony haragosan, felcsapott farokkal, komótos, de célirányos kocogással elhagyták a veszedelmesnek ítélt "svédasztalt".
8h -kor leereszkedtem, s visszamentem a vadászházhoz. Útközben egy, az etetőemberrel szóba elegyedett vadásszal találkozva, hírül kaptam, hogy igyekezzek vissza mielõbb, mert  a délelõtti órákban várható még néhány tarvad megjelenése.
E hírtől fellelkesedve, egy roppant rövid reggelit követõen siettem vissza újfennt elfoglalni a lesállást.
Ismét végtelennek tûnõ percek, órák következtek. Közben, néma, de komoly ellenállást tanusító csatát vívtam a kialvatlansággal, azzal az álmosságal, mely az élet egyhangú, eseménytelen időszakait kihasználva, lassan, észrevétlen lopja el az ember tudatát, erőtleníti el a testet, tompítja az érzékeket. Már azon voltam, hogy leereszkedem, s éppen a fával szemben, a lábrácson ülve, csendben készülödtem, mikor, teljesen meglepetésszerûen, váratlanul berobogott egy kisebb tarvad csapat.
Nagy bajban voltam.
Minden felszerelésemet, ülõmagasságban kényelmesen elértem, de a lábrácson kucorogva komoly problémát jelentett leügyeskedni az íjat, és a vesszõt, az azokat tartó faágról. Egy percnyi csendes küzdelem árán sikerült megkaparintani õket. Vesszõ az íjon, elsütõ csendesen bekattintva, de én háttal vagyok a szarvasoknak. Balra elfordulva és kissé kihajolva a lesrõl, -hogy az íj nehogy hozzáérjen a fémrészekhez-, a biztonsági heveder megfeszült, és én kifordulva próbálok lövéshez jutni.
Úgy tûnt ez nem az a sokaság, amelybõl tegnap választottam. Ez egy nagyjából 25 egyedbõl álló rudli, melybe fiatal, elsõ éves agancsot növesztõ, hetyke bikák is keveredtek.
Azonban náluk is érezhetõ volt a nyugtalan, ideges, feszültség. Elég volt az íj kihúzásának a hangja (pedig szinte nincs is hangja) ahhoz, hogy az egész csapat néhány másodpercre, szoborrá merevedve fürkéssze a hang forrását. Én ezt az "alkalmat" ragadtam meg, s egy 24m -re lévõ szarvas felé indítottam útjára a vesszõt. Pontos, szép, lapocka mõgõtti lövésnek láttam, de aggasztott, hogy szinte semmilyen találajelzést nem mutatott, és magával vitte a vesszõt.
Vártam 20 percet, majd leereszkedtem, s megvizsgáltam a találat helyét. Az hátsó  lábak mélyen, oldalt bevágódtak a poros talajba, de semmiféle vérnyom nem mutatta a vad menekülési útvonalát. Az elugrás helyétõl egyre táguló "C" betûket leírva kerestem az árulkodó vérnyomot.
Semmi.
Majd 20m -után egy kisebb ágon megtaláltam az elsõ, halovány vércseppet. Ezután, fél/egy méterenként még további, gyenge vérnyomot fedeztem fel. A segítség 10 percen belül megérkezett, s mostmár 6 -an egyszerre kerestük tovább a meglõtt szarvast. Kb 200m megtétele után megláttuk, amint a sûrû bozótos felé ballag, lassan. betegen. Vártunk még 15 percet, majd a vad után indultunk. Ekkorra már bíztatóan megvastagodott, s folyamatossá vált a vércsapa. További 100m -ert megtéve megláttam a bokrok között. Egy vesszõt az íjra helyezve lassan megközelítettem, de már nem volt szükség az óvatos lopakodásra.
A vesszõ bemeneti nyílása néhány centivel bal lapocka mögött, kissé feljebb sikerült az ideálisnál, de a kimenet döbbenetet okozott. A kimeneti nyílást ugyanis a jobb hátsó láb elõtt, a test alsó harmadában találtuk meg. Tehát, igen valószínû, hogy a rálövés pillanatában, a feszülten figyelõ, elugrásra kész vad az oldás zajára villámgyorsan kifordult, s bár jó helyen érte a találat, a vessző elkerülve a tüdõt, mintegy hosszában és keresztben suhant át a megugró vadon, elmetszve az útjába esõ a zsigerei szerveket.
Mérhetetlenül bántott, hogy ez a fiatal szarvas miattam szenvedte végig a 300m utat, míg végül megtaláltuk.
Nem lett volna szabad lõnöm mindaddíg, míg a szarvasok veszélyt gyanítva, feszülten figyelnek mindenre, ami körülöttük zajlik.
Biztos vagyok benne, hogy sem meglátni, sem szagot kapni felõlem, nem tudtak, s amint azt tapasztaltam, ha nincs a vészjósló zajt, mint veszélytényezõt megerõsítõ, mozgás, szag, az állatok hamar folytatják napi tevékenységüket.
Várnom kellett volna, s akkor minden bizonnyal maradéktalanul örülhettem volna, -íjjal elsõként a VADEX területein- e két nap vadászsikerének.
Miután bevittük a vadat a vadászházhoz, az előző nap estéjén elejtett ünő koponyájának lefőzéséhez készülődtem.
Látszott, hogy a hely, (a tímári vadászház) felkészült a nagyvadak trófeáinak kikészítéséhez, mert az üstházban mindenféle alakú, rendeltetésű maceráláshoz (húsoláshoz) szükséges szerszámra bukkantam.
Néhány perc elteltével:
"szikra pattan, olthatatlan,
ég a munka forr a katlan"
Shakespeare vészbanyáinak mintájára én is az üst felett tüsténkedtem.
De ez alkalommal legelőször nem a "buta béka", hanem csak a méltósággal elesett ünő előkészített koponyája került a fazékba.

Utolsó frissítés ( 2008. October 20. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.