Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Bábolna I. Nyomtatás
2008. October 20.
Bábolna 2003. 08. 22 - 23.

A néhány héttel korábbi Cz. János és T. László meglepetésszerű invitálásának engedve, e hétvégén eseményekben, érdekes, értékes benyomások, vegyes érzések, de mindenképpen eszenciális tapasztalatokban bővelkedő baráti vadászmeghívásnak lehetem részese.
E találkozónak nem titkolt célja, hogy mindezidáig az egyedül, ill. egymástól elszigetelten tevékenykedő, elképzelt, megszerzett, vagy éppen már a gyakorlati megmérettetéses során kikristályosodott ismereteiket fáradtságos módon saját maguk kárán megtapasztaló szenvedélyes vadászíjászok ismerjék meg egymást, és amennyiben személyes benyomásaik nyomán úgy értékelik, a jövőben, egy, a szenvedélyüktől vezérelve, szorosan összetartó csapat tagjaként élvezzék mindama előnyöket, amit csak egy baráti közösség adhat tagjai számára.
E hétvége során tapasztalt "megpróbáltatások" bár, a technikába vetett hitemet csúnyán megtépázta, az emberek iránti eleddig tompult bizalmamat új életerővel, lelkesedéssel, baráti kapcsolatok kialakulásának ígéretével töltötték el.

Már napokkal a vadászat előtt alaposan előkészítettem mindent amire elképzelésem szerint e hétvége során szükségem lehet. Különös tekintettel az Ultra2 -re, melyet féltő gonddal, a legapróbb részletekre is kiterjedő figyelemmel néztem át, tisztítottam, ápoltam le, hiszen nélküle az álcámba burkolózva legfeljebb ártatlan és ártalmatlan levélkupacként mozgó érdeklődő természet-vadfotósként ismerhetem meg a bábolnai disznóskert nyüzsgő élővilágát.
Tehát, alapos előkészülést feltételezve, lélekben megnyugodva, jóleső érzéssekkel tellve vártam a pillanatot amivel elkezdődik a hétvégére tervezett, ígéretes vadászíjász program.
Ez a pillanat, péntek koradélutáni perceiben érkezett el, ami Cz. János megérkezésével vette kezdetét.
Már ez az természetesnek vett, egyszerű emberi gesztus is felettébb jólesett részéről, hiszen ekkor még szabad mozgásomban korlátozottként, a vadászíjász felszereléssel, megtömött hátizsákkal ugyan busszal, vonattal is eleget tehettem volna e nagyvonalú meghívásnak, de bizonyos, hogy ekképp, autóban kedélyesen beszélgetéssel múlatva a rohanó időt, hangulatában és természetesen kényelmében nem vetekedhet azzal.
Megérkezésünk után  néhány percre bepillantást nyerhettem vendéglátóim munkával töltött hétköznapjaiba, majd az előre lefoglalt szoba elfoglalásához a Karát szállodába való bejelentkezéskor ért az első apró kellemetlenség.
Az alapos előkészületek ellenére, az irataim otthon maradtak.
Mindent előre összekészítve elcsomagoltam, de az iratokat -melyeket nap, mint nap magával visz az ember és általában teljesen feleslegesen-, bizony otthon maradtak.
Sebaj, ezzel még együtt lehet élni. Talán nem okoz majd gondot a hiányuk.
Ez a mozzanat felvetette bennem, hogy ha ezeket a papírokat, mint az ember hivatalos okmányait és ennél fogva -a hatóságok szemében- felettébb jelentőségteljes dokumentumokat voltam képes otthon felejteni, lessz e bármi amire nem gondoltam és nem csupán "formaság" számba megy?
Ezután Cz. János otthonában elköltött tartalmas és felettéb ízletes "ebédet" -mely ékes bizonyítéka volt felesége szakácsművészetének- követően átöltözve néhány próbalövés következett (volna. . .) egy a közeli akácos, gyakorlásra kiváló, homokos partoldallal körülvett kis katlanjában, ami után -a felszerelés megbízhatóságának teljes tudatában- indulhattunk volna az esti vadászatra.
Azonban, váratlan problémával kellett szembenéznünk.
Az íjtáska kinyitásával egyidőben szinte meghűlt bennem a vér, amint a látvány elém tárult.
A fekete színű, kissé megkopott T.R.U-nok elsütőfül valószínűtlen helyzetben, üresen feküdt a táska alján.
Ezt teljesen hihetetlennek tartottam, hiszen nincs belőle mégegy tartalék, ami esetleg az út során valahogy oda keveredhetett volna.
A következő pillanatban tudatosult, hogy elszakadt az íj idege.
Ez kizárólag valamikor az előző este, és az ideérkezésünk között eltellt időszakban történhetett, hiszen tegnap késődélután még utoljára átnéztem a felszerelést.
Ráadásul még rejtélyesebbé teszi a dolgot az a tény, hogy nem kihúzott helyzetben, ennélfogva 68# -tal terhelt ideg, hanem csupán  az íj előfeszített állapotában, a táskába rejtve, alattomban történt a baleset.
A szakadás helyének szemrevételezése során arra a megállapításra jutottunk, hogy nagy valószínűséggel a T.R.U - Nok valamilyen módon hozzájárult a merénylethez.
Lázas gondolatok következtek, miként lehetne megmenteni a vadászíjász becsületet.
Arról, hogy lemondjak a vadászatról, azonnal letettünk, mivel vadásztatóink részéről is várva várt esemény és vendégek voltunk.
Mindezen felül, mellém a terület vadászati igazgatóját jelölték ki kísérőnek, aki most kísért volna először íjászt a vadászatra.
Legegyszerűbb volna, ha most elővehetnék egy tartalék íjat, amivel éppen úgy lefolytathatnám a vadászatot, mintha mi sem történt volna.
Sajnos ezidő szerint még ilyen nem áll rendelkezésemre.
De akkor, miként?
Rövid egyeztetés után, T. László íjkészletének egy próbált "tudású", kiváló darabja szerencsére a megoldás lehetőségét sugalta számunkra.
Átszerelve a HoloSight irányzékom 10 percnyi finomítás után lőkész állapotban tudhattam a kölcsönfelszerelést.
Az íj gyengébb, a vessző rövidebb és jóval könnyebb, a hegy vastagabb csont törésére alkalmatlan, kétélű utángyártott fajta, ami bár előzőleg lőtt vadat, de számomra mégsem volt megnyugtató.
Ezért úgy gondoltam, hogy kizárólag a vad nyugodt állapotában, egyértelműen biztos, -de inkább töbszörösen biztos- helyzetben fogom csak útjára engedni ezt az ismeretlen vesszőt.
Kísérővadásszal együtt a kiszemelt hely közelébe érkezésünkkel egyidőben ért a szóróra egy jónéhány egyedből álló koca-malac-süldő csapat. Megpróbáltuk belopni őket a takarást jelentő szénabálákig, de óvatos lopakodás ellenére a feléig sem juthattunk a száraz aljnövényzet árulása miatt.
Az egyik, majd a másik lesállás "megszelelése" után úgy döntöttünk, hogy oda megyünk, ahová legelőször beálltunk.
Az illatozó bálák védelmében, csendes, nyugodt, mindenre kiterjedő éber, felajzott érzékekkel két ember kémlelte a környéket.
Hamarosan a megugrott konda újból megpróbált visszatérni, de mielőtt bejöttek volna a szóróra, nagy ívben rohanva, felcsapott farokkal menekülésre fogták a dolgot.
Hosszú percek következtek. Egy kis mozgás itt, egy kis mozgás ott, majd 2 disznó közelített balról. Ők is, akárcsak a többiek, megkerülve a szórót eltűntek. Az esti szürkületben 10 percenként önkéntelenül csökkentettem az irányzékom fényerejét, hiszen az est beálltával elegendő egy éppencsak látszó hajszálvékony jel az irányzékban, különben elnyomná a háttérben álló gyengén látszó célpontot.
Folytattuk a kémlelést.
Közben végtelenül szerencsésnek tartottam a helyzetem, hiszen a bálák takarnak minket fejtől lefelé és vadászkísérőm istenadta dús fej és arcszőrzettel "álcázva" áll mellettem néma csendben.
Már vészesen közelgett az est amikor két disznó próbálkozott jobbról. Mihelyst beértek a távolabbi lesállás és a jelenlegi között megtett vonalra, megérezve, hogy kis idővel korábban már ott jártunk, azonnal visszafordultak.
Tovább vártunk.
Talán fél óra lehetett még az esti sötét teljes beálltáig, amikor testes, magányos kan közelített balról. Ez a kan is megtorpant a szagvonalnál, majd nekiiramodott. Pár méterrel arrébb ismét megállt, majd újból próbálkozott. Került innenn, került onnan, majd szemből settenkedet, balról lopakodott, közben az addig jól kivehető sötét foltokként ismert bokrok, bozótok a sűrűsödő sötétségben kezdtek életre kelni képzeletben. Mintha mindenhonnan a rejtőzködő disznó próbálna előbújni. De szerencsére ezt a furcsa "délibábot" hamar elhessegette a valósághoz jobban ragaszkodó tudat és amikor a kan innen - onnan előbújt, kísérőm minden erőfeszítésével próbálta elbírálni az agyarát. Ez a derék jószág mintha tudta volna mi végre leskelődünk utána, illedelmesen megmutatta amije van minden oldalról. Ennek ellenére vadászkísérőm valami oknál fogva sehogysem láthatta azt a dicső agyart, így logikusan: -ami nem látszik, az vagy nagyon kicsi, vagy egyáltalán nincs- meggondolásból kiindulva lövésre bíztatott.
A kan éber bizalmatlanságát hihetetlen önmérséklettel győzte le végül éhsége, amikor a szóró túlsó feléből szétnyílt az aljnövényzet. Lassan, csendben lépkedve közelített 35m -ről már 30, majd 28m -re jutott míg végül balját keresztbe fordítva 27m -en csendes falatozásba kezdett.
Ekkor feszítettem meg az íjat, ami a szinte szellő nélküli néma csendben, tökéletesen csendesen sikerült. A csekély fénynél többször is összevetettem az irányzékomon át látható disznórészlet képet, a szabad szemmel látható teljes képpel, és ekkor az oldás zajával egyidőben kirepült a vessző. A becsapódás zaja bár, az általam várt késleltetésnél néhány tized-ezred másodperccel később következett be, halvány bizakodással töltött el a lövés sikeressége felől.
A megszokottól eltérő idejű becsapodás a lassab kirepülés következménye. A lassabb röptű vessző, ugyanolyan tömeg esetén kisebb átütőerőt is képvisel. Azonban, ennek ellenére úgy gondoltam, ha egy kis szerencsém van, a lövés érte az életfontosságú szervek valamelyikét, mely esetben a vércsapa végén talán ott van ez a szép kan.
Egy kis tanácskozás után megnéztük a rálövés, az elugrás helyét a kilőtt vesszőt és vérnyomot keresve.
A terepjáró fényszóróival is bevilágítottuk a környéket.
Eleinte sem vesszőt, sem vérnyomot nem találtunk, majd az elugrástól 15-20m -re az aljnövényzeten megjelent az első vércsepp.
Közben hírül kaptuk, hogy T. László és Cz. János is lövéshez jutott, de ott sem találtak egyenlőre semmit.
Közben T. Laciék átjöttek hozzánk s így együtt kerestük tovább a disznóm haladási útvonalát, azonban a rendkívül kevés vérnyom és az est beállta megnehezítette a dolgunk.
Sem kutya, sem megfelelő fényerejű és számú elemlámpa nem állt rendelkezésre, ezért másnap hajnalban folytattuk az utánkeresést.

Hajnalban az előző este megjelölt, utolsónak megtalált vér helyszínétől folytattuk az  aprólékos nyomozást. További két óra elteltével sem találtunk megnyugtató vérnyomot, majd egy sekélyebb gödör alján megtaláltuk az eltört, véres vesszőt.

E jelentőségteljes nyom alapos vizsgálatának eredménye képpen megállapítást nyert, hogy a heggyel együtt, nagyjából 10cm -erre hatolt a disznó testébe, majd amikor a disznó ebben a gödörben kapálódzott, -amit tisztán hallottunk az este leshelyünkről-, az inzert alatt eltörött. Tovább kutatva a kan haladásának irányát meglepve tapasztaltuk, hogy egy csepp vér sincs sehol. Sem disznó, sem vér.
Hamarosan segítséget kaptunk, mert T. László és Cz. János, valamint kísérőik is átjöttek hozzánk.
János kalapján töret díszelgett, míg Lacit nem ékesítette a vérbe mártott zöld lombocska.
Végre. Legalább egyikőnk sikerrel járt ezidáig.
Ekképp összeszerveződve megpróbáltuk közös erővel megtalálni az általam meglőtt disznót, de mindhiába.
Újfennt eltűnődve a vessző állapotán és a jelenlegi helyzetünkön, azt valószínűsítettük, hogy a vessző a vad testében, a lapockacsont vastagabb és erősebb részén fúródhatott be, majd részlegesen eltörve, az onnan kiálló vessző, amíg a vad mozgása során nyitogatta a kétpengés hegy által vágott lapos sebet, megtellt vérrel és néhány csepp vért juttatott a szőrre, majd az aljnövényzetre. Amikor pedig a kan, a vesszőt végleg letörte, a lapos seb bezárult a csontban megállt hegy fölött.
Miután a disznót az oldalából kiálló vessző nem zavarta többé, megnyugodva elkocogott.
A vadra kilőtt vessző, tehát nem ért életfontosságú szervet, mivel nem tudta áttörni az útjában akadály jelentő csontot.
Ezen tény és ez a számomra rendkívül lehangoló esemény, miszerint vendégként csupán  -nevén nevezve a dolgot- sebzés történt részemről, sajnos jócskán rányomta bélyegét a nap hátralévő részére is.
Elmaradtak a felszabadult tréfák, a vidám élcek, de még a beszélgetésekre is rátelepedett a borongós hangulat.
Pedig igazán nagyszerű emberek társaságát élvezhettem ottlétem alatt.
. . .
Elbúcsúzva a kísérőinktől, T. Laci új ideget készített az elszakadt mintájára, mellyel újra használhatóvá vált az Ultra2.
Amíg készült az ideg, folyt a beszélgetés, mely új, izgalmas tapasztalatokkal, érdekes összefüggések feltárásával felettébb hasznos és értékes ismeretekkel gazdagított.
Közös ebédet követően folytattuk az íjam javítását, amikor további kellemetlen meglepetés ért.
A Muzzy Zero Effect Arrow Rest, végképp leszerepelt.
Egyrészt e találkozó alkalmával volt alkalmam más íjjon lévő, másfajta kifutóval öszehasonlítani, melynek nyomán súlyban és alacsony zajszint elérésben egy cseppet sem jeleskedett, másrészt fény derült, bosszantó szerkezeti hibáira. A Muzzy által megalkotott műanyag kábeleltaró csuszkába/szánba épített görgők egyike ahelyett, hogy gurult volna megszorult és idővel 4mm mélyen, egyenesre koptatta  a görgő egyik felét, ami ezután apró ugrásokkal követte a kábelek mozgását.
A kábeltartó apró rángásai, a kifutót emelő kampóval való merev mechanikai kapcsolata révén  felemelésekor dobálták a vesszőt, melynek zavaró pattogás volt az eredménye.
Mind emellett a vesszőtartó kampó rögzítését műanyag karhoz szórítócsavarral lehet elvégezni, melyet ha nem húz meg az ember a kifutó kampója időről - időre elmozdul. Ha viszont e csavart erősebben meghúzzuk a műanyag kar nem bírja a terhelést.
Ezek után, bár a vesszőfelkarolás módszerét továbbra is jó elgondolásnak tartom a kifutó kivitelezéséből adódó kellemetlenségek miatt úgy döntöttem megválok tőle.
De megingott a bizalmam a T.R.U. -Nok iránt is, mivel az ideg tanulmányozása során nagyon meggyőzőnek tűnt az a feltételezés, hogy ez a kis alumínium fülecske volt a ludas az ideg elszakadásának merényletében.

Számot vetve az elmúlt másfél nap eseményeivel,  mégsem tudom azt mondani, hogy felesleges és hiábavaló volt minden.
A halmozódó balszerencsével megvert történések ellenére, vendéglátóim személyében ezidáig nem tapasztalt jóindulatú, segítőkész, őszinte, nyílt és barátságos embereket ismerhettem meg.
. . .
Utolsó frissítés ( 2008. October 20. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.