Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Avatás Nyomtatás
Írta: Kiss Róbert   
2011. January 21.

 

Avatás

 

Az ősz folyamán leváltottam öreg harcostársam egy új Hoyt Superhawkra. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy lecseréljem-e a Magnatech-et, mert úgy voltam vele, hogy ezzel is meg lehet lőni mindent amit itthon lehet, meg már egy kicsit össze is nőtt velem, de végül is  csak a csere mellet döntöttem. Igaz ami igaz már nem egy mai gyerek volt, már én is használtam vettem ezelőtt hat éve.

Az őszi gyakorlások során ismerkedtem az új íjjal, nagyon tetszett a kezelhetősége, pontossága és persze a sebességbeli különbség a régi íjhoz képest.

A tavalyi év végén csak egy párszor sikerült elmennem vadászni, mert általában mindig valami közbejött(munka ,betegség), ha pedig eljutottam, akkor Diana nem volt hozzám kegyes.

Ez év elején hívott Barna barátom, hogy szervez egy vadászatot Dédestapolcsányon, és beszéljük meg a többiekkel mikor lenne nekünk jó. Egy pár telefon és már meg is egyeztünk az időpontban. Bár szokás szerint nehéz volt elszabadulnom, de végül csak összejött a dolog.

Hajnal fél háromkor már keltem is, mert háromnegyed négykor már Nyíregyen kellett lennem, mert ekkora beszéltük meg a találkozót Lukiékkal. A baráti üdvözlés után, gyors pakolás és már haladtunk is tovább Dédes felé. A hét órás megbeszélt időpont előtt, már egy jó negyedórával meg is érkeztünk.

A vendéglátónk és a régen látott ismerősök üdvözlése után a szokásos kis beszélgetések, beiratkozás, eligazítás következett. Majd egy kiadós szalonnás rántottát  is elfogyasztottunk reggelire.

Hét óra után pár perccel már mindenki pakolt is fel a pótkocsira, mert trakival vittek ki minket a területre, másként nem is tudtunk volna kimenni a terepviszonyok miatt. Egyszer még így is le kellet szállnunk, mert volt egy olyan emelkedő ahol még a traktor sem bírt velünk felmenni a dombra( lehet nem kellett volna annyi szalonnát ennünk reggelire…). De meg kell mondjam ötletesen volt az egész megoldva, mert kisbálás szalma szolgált ülőke gyanánt és mindenki kényelmesen elfért a cuccaival együtt.

Ahogy kiértünk a területre mindenki szépen sorban elfoglalta a neki tetsző leshelyeket. Volt magasles (amit direkt íjászok számára alakítottak ki), és földi leshely is.

Úgy alakult, hogy én utoljára szálltam le, és ugyanott vadászhattam, mint tavaly.

Az én helyem a következőképpen nézett ki: volt egy  kb. 50x100 m-es nagyobb tisztás, közepén egy kisebb facsoporttal(tavaly itt a facsoport egyik fáján ültem mászólessel). A tisztás bal alsó sarkában volt a magasles, most ezen ültem. A lestől balra felfelé egy nagyobb fás domboldal húzódott végig. A tisztás jobb oldalán pedig egy kis patak csörgedezett, azon túl pedig egy nagyobb erdős rész volt.

Miután leszálltam, Dénes a vadőr egy adag kukoricát szórt szét úgy 20 m-re a magaslestől, majd én is elhelyezkedtem a lesen. A les 4,5 -5 m magas lehetett, melynek az előre néző oldala nyitott volt, a három másik oldala pedig, vesszővel volt befonva. Leültem és mindent elhelyeztem, hogy a kezem ügyébe essen. Az irányzékot bekapcsoltam, beállítottam 20 m-re és 100 gr-es muzzy-s vesszőt tettem a kifutóra, majd mellém tettem az íjat, távcső a nyakba, majd az elől lévő álcahálót eligazgattam úgy, hogy lehetőleg minél jobban takarjon, de a lövésben semmi estre sem akadályozzon. Az idő jó, úgy 3-4 fok lehetet, a szelem is jó és még 10-15 cm hó is volt. Épphogy minden a helyére kerül a szemem sarkából mozgást látok az egyik fán, távcső fel, és máris lesem mik lehetnek, hát két mókus kergetőzik az egyik fenyőfán. Jó félóráig elnézegetem őket, mikor a patak túloldalán egy koca jelenik meg négy malaccal és két süldővel úgy jó 80-90 m-re tőlem. Várom, hogy felém forduljanak, de a koca tovább vezeti őket, és nem jönnek át a patakon. Alig telik el megint egy negyed óra, mikor a domboldal felől egy dám tehenet veszek észre. Szép lassan jön lefelé a dombon, mindenfelé figyel, és mielőtt kilépne a fák közül vár vagy öt percet. Egészen közel van hozzám, nem volt messzebb 10-12 m-től, majd megtalálta a kukoricát és elkezdett csipegetni. Gyönyörködöm benne, sajnos lövésre nem is gondolhatok, mert reggel megbeszéltük, hogy nem lőhető. Miközben nézegetem (ilyen közelről még nem láttam dámot) egyszer csak felemeli a fejét és idegesen néz a patak felé. Én még semmit nem láttam, de nemsokára, két vaddisznóra leszek figyelmes az erdőben, amelyek egyre közelednek felém. Ezek is megállnak a patak másik oldalán, de egy pár perc várakozás után keresztüljönnek a patakon, és elkezdik enni a kiszórt kukoricát. A tehén nem zavartatja magát, tovább csipeget, miközben látom, hogy két fiatal tavalyi kannal van dolgom. Amíg azon gondolkodom, hogy befér e még a kisebbik a süldő kategóriába (kant nem szeretnék lőni, mert, arra nincs keretem), már nincs is min gondolkodnom, mert az erdő felől hírtelen becsörtet 3 nagyobb koca, (simán verték a mázsát) 4-5 süldő vagy 10 malac társaságában és sec perc alatt elverik a két kis kancsit az etetésről. A dám is elugrik, de pár perc múlva visszasomfordál az etetés szélére és tovább szemezget a kukoricából.

Nézegetem a süldőket meg a malacokat, egész nagy a ribillió, nem akarnak megnyugodni egy kicsit sem, itt-ott felkapnak egy szemet, és máris ugranak arrébb. Várok, egy kicsit, nem akarom elriasztani őket. Eltelik vagy 20-25 perc, míg egy kicsit nyugisabbak lesznek. Óvatosan, lassan minél halkabban nyúlok az íjamért, megpróbálok minél csendesebb lenni, mert a dám tehén még mindig nincs messzebb 10 m-nél és a konda is 20-25 m-re van tőlem. Végre eldöntöm magamban, hogy az egyik malacot próbálom majd elejteni. Nézegetem, hogy melyiket válasszam, méretben nincs köztük különbség úgy 20 kilósra saccolom őket.

Miután az íjat a kezembe vettem, az elsütőt felpattintom az idegre, megint elkap a vadászláz. Nem annyira, mint amikor az első disznóimat lőttem, de most is érzem, hogy csak úgy kalapál a szívem, és úgy kell egy kis nyugalmat erőltetnem magamra. Mialatt az íjat felvettem az egyik malac kicsit szélre húzódott a többitől, és úgy 16-18 m –re szépen keresztbe fordult nekem.

Na, mondom magamban itt a lehetőség, és már emelem az íjat a disznóra. De amint húzom ki az íjat a dám tehén észrevehetett valamit, mert abban a pillanatban el is ugrott az etetésről. A disznók is kicsit arrébb rebbennek, de nem igazán tőrödnek semmivel, és esznek tovább, mintha semmi sem történt volna. A malac is még mindig szépen keresztbe áll nekem, nincs is mire várnom tovább, amint a reddot piros pontja megnyugszik a szívtájékán, megérintem az elsütő billentyűjét, és útjára engedem a vesszőm, majd nagy örömmel látom, hogy jól céloztam, és hogy a vessző keresztülrepül a vadon.

Lett is nagy riadalom, a malacom egy kicsit felvisít és mindegyik elugrik a patak felé. A malac alig tesz meg egy két lépést máris látom a jobb oldalán ahogy lép csak úgy pulzál ki a vér, és minden egyes lépéssel egyre bizonytalanabbá válik, majd megpróbál ő is menni a kondával a patakon keresztül, de ahogy kilép a patakból megbillen, majd az oldalára esik és visszacsúszik a patakba, ott lépve be az örök vadászmezőkre.

Határtalan örömet érzek, a szám biztos fülig ér, nagyon örülök a sikeres elejtésnek. Mindenféle gondolatok kavarognak bennem, megvan az első vadam az új íjjal!

   Várok egy pár percet, majd leszállok a magaslesről és nézem a lövés helyét. Mivel minden havas, a vesszőt nem találom, de a havon nagyon jó vérnyomot látok (működött a100 gr muzzy rendesen). Odaérek a patakhoz, de a disznót nem látom! Keresem hol lehet, akkor veszem észre, hogy ahogy belesett a vízbe teljesen ellepi a víz, azért nem láttam elsőre. Megfogom az első csülkét, kihúzom a vízből és birtokba veszem a vadat.

Nézem hol találtam el, a szívtől kicsit hátrébb, jó tüdőlövés.

Fogom a malacot elhúzom a lesig, majd hívom Dénest és elmesélem neki, hogy mi történt. A vadőr mondja, hogy most nem jön érte, mert nem akarja a területet zavarni, vadásszak csak tovább, majd estére bevisszük.

Úgyis teszek, visszamegyek a rálövés helyére és most már jobban szétnézve meg is találom a vesszőmet. Majd felmászom a lesre, végiggondolom a történteket, még mindig mosolygok. Nagyon örülök a malacnak, és úgy vagyok vele, hogy számomra ez már egy tökéletes nap.

Eltelik egy óra, de semmi említésre méltó esemény nem történik. Fázok is egy kicsit, meg könnyíteni is kell magamon, így lemászok a lesről, de tanulva egy régebbi vadászatomból, most viszem magammal az íjamat egy vesszővel, kicsit arrébb megyek és megmozgatom a végtagjaimat. Ahogy megyek visszafelé a leshez, már majdnem visszaérek, mozgást látok a domb alján, és kidugja a fejét egy gím tehén. Én nem mozdulok, egy bokor és az álcaruha eltakar, így nem vesz észre és kilép a tisztásra. Ahogy kilép, már nem vagyok takarásban és kb. 15 méterről mereven bámulunk egymásra. Még a lélegzetemet is visszatartottam, de egy fél perc múlva csak elugrott, és nagy ugrásokkal tovább szökkent, mintha ott sem lett volna. Hát eléggé felment bennem az adrenalin, már egy csöppet sem fáztam!

Visszaültem a magaslesre, megettem egy szendvicset, és nézelődtem tovább.

Még délután láttam a patak másik oldalán a sűrűben elmenni két fiatal muflont, de nem jöttek át erre az oldalra.

Négy óra körül meghallottam a traktor hangját, összepakoltam és mire lemásztam a magaslesről már Dénes ott is volt. Utolsó falat, töret átadás és nagy örömmel fogadom a gratulációját. Kérdezem mi újság a többiekkel, mondja, hogy a Kiss Tomi és a Kopacz Tibi barátom is lőtt egy disznót. A malacot feltesszük a pótkocsi hátuljába, majd én is felugrom rá, és megyünk tovább összeszedni a többieket. Ahogy beérünk, megy a kölcsönös vállveregetés Tomival és Tibivel és örömködve fogadjuk a többiek gratulációját.

Gyors zsigerelés után a három vaddisznót elhelyezzük a ravatalon, meggyújtjuk a két máglyát, és megelégedve hallgatjuk a vendéglátónk beszédét. Készül egy pár fotó az elejtőkről és a disznókról, majd pedig csoportkép a vadászaton részvevőkről.

Zárásként pedig kapunk egy nagyon finom vacsorát. A főfogásnak  mufloncomb volt elkészítve vadasan, barnamártással, tepsis burgonyával. Az ilyen barnamártásos vadas a kedvenc kajám, így nem voltam szégyenlős és többszörös szedtem belőle (mindenkinek jutott bőségesen, meg sem bírtuk enni az egészet ). Ezek után nem csoda, hogy tele hassal, és valószínűleg nagyobb súllyal indultunk haza, és egy újabb felejthetetlen élménnyel lettem gazdagabb, nem csak a sikeres vadászat miatt, hanem a barátokkal töltött remek nap és a csodás vendéglátás miatt is.

Így lett felavatva az új íjam, mellyel remélem legalább annyi szép közös élményünk lesz, mint az előzővel.
Utolsó frissítés ( 2011. January 21. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.