Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
Hófehérke Nyomtatás
Írta: Ágoston István   
2009. November 25.

Egyszer volt hol nem volt...de inkább maradjunk a valóságnál és ott kezdjük a történetünket azon a bizonyos szeptemberi holdvilágos éjszakán a napraforgótábla szélén. Ott is azon a bizonyos lesen. Igaz kissé roskatag ugyan de nagyon jó helyen áll. Miért is nevezetes ez a les? Történetünkből kitűnik majd, de többek közt erre ült fel édesapám a tanácsomra egy reggel és sikerült elejtenie élete kanját egy aranyérmes agyaras képében.


Nos ezen a bizonyos holdvilágos éjszakán innen látott meg apa három őzet. Ez még önmagában ugyan nem nagy szenzáció. Amiért egyáltalán említem az az a tény, hogy a suta egyik csemetéjét hófehér fejjel áldotta meg az ég! Na igen erre felkaptam én is a fejem mikor elmesélte a vadászat végén! Érthetően ezek után ezt a terület részt látogattuk sűrűbben s majd mindig látta a gidát azt a bizonyost vagy este vagy reggel. Meg is fogadtam jöjjön csak el a szezon addig nem nyugszom míg meg nem lövöm. Teltek múltak a napok és elérkezett bizony a szezonkezdet is! Hát persze, hogy a felkelő nap ott talált az ismert tartózkodási helyük mellett az egyik alkalmas bokor tövében. Gondolom nem tetszhetett az öregnek amit látott, mert ugyan csak belevörösödött a képe mikor a hegy mögül kibukkanva szétnézett a tájon! Ne nem gondolhatta ez a kajla egyén hiába rejtőzik oly szépen mégsem fogja meglőni az én kis fehér fejű gyermekem. Na azt már nem! S lám igaza is lett mert nem csak aznap reggel de még jó párszor hiába kerestem én azt a gidát. Fel is adtam a meddő kísérletet azt hívén már megelőzött valaki s nem is él a fehér fejű. Ezért a következő reggel cserkelésre adtam a fejem. Bár ne tettem volna! Nem mondom szép reggelem volt. Jó kis izgalmas de eredménytelen vadászatban volt részem épp ezért vidáman érkeztem édesapámhoz aki hol máshol ült volna mint azon a bizonyos lesen.


-Kár, hogy nem voltál elég kitartó mert a gida még él! A szokott bokrod előtt masíroztak el meg meg állva s így jó lövési lehetőséget kínálva olyan tizenöt húsz méterről. Ha most ott lettél volna akkor már apró tölgygallyacska díszítené a kalapod!

-Mikor láttad őket?

-Nem sokkal pirkadat után jöttek elő.

-Akkor már meg is van a haditervem a következő reggelre! Kivárom az időt és ha jönnek akkor jó, de ha esetleg nem akkor még van időm elcserkelni a patakparton, hogy elvágjam a szarvasok útját a váltójuknál.

-Na ez szerintem is jó ötlet!


Így is tettem. Még sötétben elfoglaltam a harcálláspontomat és vártam a kelő nap első sugarait. A nap megérkezett az őzek nem! Érthetetlen hisz végig jó széllel voltam. Mindegy irány a szarvasok! Velük sem volt szerencsém. Idő előtt leszagoltak mert beforgott a szél! Mára ennyi irány a találkozó hely! Apám már várt sőt már el is pakolt az autóba. Ezúttal nem látott semmit ami említésre méltó lenne. Elpakoltam én is pillanatok alatt és már indítanám a kocsit mikor feltűnik előttünk olyan két-háromszáz méterre a fehér fejű s kis családja! Vissza minden! Kocsiból cuccok ki, gyors öltözés hisz narancssárga pólóban még sem kéne rácserkelnem. Nem lesz egyszerű de megpróbálom.


Igaz picit zajosan lehetett haladni de azért nem volt vészes. Sikerült elérnem azt a helyet ahol eltűnni láttam a bokrok közt őket. Már azon gondolkoztam mi van ha még sem álltak meg csipegetni, mikor hirtelen elugrott a kissé előttem s mellettem lévő bokor mögül a suta. Hűha ez nem volt húsz méterre sem! De mit látok? Igen Ő az ott a bokor mögött! Ott imbolyog szinte csak sejthetően egy világos folt amit távcsővel jobban megnézve felismerhetővé válik a gida fehér feje. Na most mi legyen hisz gyanút fogtak de fel még nem ismertek!? A távolság nagyon csekély ennek ellenére lehetetlen lőni hiszen köztünk van a bokor. Más megoldás nem lévén megfeszítem az íjam és elkezdek tyúklépésben kiaraszolni a takarásból. Sikerül a lehetetlen, előtűnik a gida mellkasa és éppen ellenkező irányba figyel! A távolság szerintem még tíz méter sincs meg! Gyors célzás, tüske a lapocka mögé, épp indulna rövid útjára a vessző mikor kirobban a bokorból az eddig láthatatlan másik gida s viszi magával az egész családot. Úgy látszik Diana ma vaskos tréfát eszelt ki a szórakoztatásomra! Hiába bosszankodok ami elmúlt az elmúlt majd legközelebb sikerül most pedig irány haza. Ekkor még nem tudtam de később kiderült utoljára láttuk ezt a különleges gidát. Hogy miért? Azt nem tudom! Egyszerűen eltűnt, köddé vált, felszívódott. Voltam kint rá még párszor de sosem került elő ezért feladtam a próbálkozást és másfelé cserkelgettem. Egyik ilyen alkalom után mikor találkozunk édesapám sejtelmesen mosolyog. Persze megint azon a lesen ült!


-Csak nem a „gidámat” láttad?

-Nem! Sokkal jobbat! Egy hófehér gidát! Ha a régi bokrod mellett lettél volna...

-Jó hagyjuk ezt legalább ne keseríts! Holnap reggel és ezután valahányszor kijövünk ott leszek míg meg nem lövöm!


Ezt akkor nagyon komolyan is gondoltam de a végén a kísértés csak elcsábított. Mert hiába vártam én ezt a gidát is reggelről reggelre jó időben rossz időben, hol a szél fújt ki hol az eső áztatott vagy épp a nap izzasztott meg mert túl melegen öltöztem. Hiába vártam jó széllel elrejtőzve sosem jött! Ezért elcsábított a patakpart persze szintén eredménytelenül. Na nem mondom mindig láttam valami vadat így nem volt unalmas, csak nem sikerült lőtávolságra kerülnöm legtöbbször a szél miatt. Persze mindig a bokrom mellől indultam kivilágosodás után nehogy elszalasszam Hófehérkét. Egyszer aztán úgy döntöttem, hogy mivel a keresett sosem jön el a randira ezért nem várom a szokott módon hanem irány egyből a patakpart minél korábban. Bár ne így tettem volna mert apu megint látta a leséről a fehér gidát. Immár másodszor engedte el hiába esett naki jó lövésre hisz nekem szánta! Hazafelé menet ráadásul összefutottunk egy vadásztársunkkal aki megkérdezte láttátok már a fehér őzet? Naná, hogy „hősiesen” tagadtunk, erre felsorolja ki mindenki tud már róla. Na szép mi meg még azt hittük nem is sejtik a létezését! Lehet kár volt így elengednie apámnak? Mondtam is neki ha legközelebb meglátja lője meg mielőtt megelőznének ha már ennyit harcoltunk érte. Nem szól semmit erre hanem komoran hallgat gondolataiba merülve. Ezek után még kitartóbban őriztem annak a bizonyos bokornak a tövét de hiába. Minden kitartásom ellenére sosem sikerült még csak meg sem pillantanom, mindig eredménytelen maradt a várakozás. Persze ezek a várakozások sosem voltak unalmasak! Láttam én egerésző rókától glédában masírozó fácánkakasig mindent. Láttam a keringő ölyvek zsákmányolását a hollók égi táncát az örvös galambot kergető hamvas rétihéját meg egy ízben két erdei szalonkát kik hangosan közeledtek annak ellenére, hogy ősz van! Közben a napraforgó táblából előbb tarló aztán szántás majd vetés lett. Az én fehér gidám meg csak nem jelentkezett! Egyik reggel azon gondolkoztam az újabb eredménytelen várakozás közben a bokortövén ültömben, hogy biztosan megváltozott a járása a megváltozott környezet hatására vagy már esetleg nem is él. Bár nem hittem volna de választ kaptam erre a találós kérdésre hamarabb is mint gondoltam volna. Estére elhelyezkedtünk ugyan is szarvas és disznó ügyben a vetés közelében. Én beültem a feltételezett szarvasváltók közé a patakpartra édesapám meg felült tőlem olyan háromszáz méterre egy lesre szintén a patakparton de már nem a vetés szélén hanem a mellette lévő hatalmas kiterjedésű gazos szélére. Igaza van a disznók ott szoktak járni. Nekem kijöttek az erdőből időben a szarvasok de a közeli műúton haladó autó elzavarta őket mielőtt lőtávolba értek volna. Apa puskája is hallgatott ezek szerint a disznók sem jöttek! Hát tényleg nem mint kiderült. Jött viszont más aminek hallatán alig bírtam a bőrömben maradni! Mint elmondta a les előtt masírozott el olyan ötven méterre Hófehérke bár ezúttal se suta se másik gida nem volt vele. Kiment kicsit csipegetni a vetésre de hamar visszatért a gazosba. Na ez ám a jó hír hiszen megvan még, csak az a kár, hogy haza kell menni! Mondanom sem kell megint elengedte lövés nélkül s kérdő tekintetemre közölte ha nekem szánta akkor ki is tart emellett. Hát hiába ennyire önzetlen csak egy apa lehet! Mint említettem haza kellet mennünk de már nem volt kérdéses hol fogok cserkelni az elkövetkezendő vadászreggelen!


Így következett el az a bizonyos november közepi hajnal mikor nekem is sikerült végre megpillantanom. Megérkezés a vetés szélére még sötétben sikerült, de mire összeszedelőzködtem kezdett derengeni így ha a távoli vadakat nem is de lőtávolságban mindent meglátnék a zöldön ami most még ugyan erősen szürkét mutat. Íj, vesszők, távcső, kesztyű, maszk, ruha rendben indulhatunk! Végigcserkelek a patakparton de semmi sehol a vetésen közben rohamosan világosodik. Színeket ugyan még nem látni rendesen de már meg tudom különböztetni a bokrot a fűtől a földút vályúját a les lábától mikor elérem a gazos sarkát. Körbenézek még egyszer a vetésen de sehol semmi. Már indulnék mikor a gazosban lévő les előtt valami furcsán akad meg a szemem. Mintha valami megvillant volna a gazban! Igen megint látom fel fel villan majd eltűnik. Elő a távcsövet gyorsan hisz közeledik ez a valami. Belenézek és hirtelen nagyot dobban a szívem a látványtól! Épp ekkor ér egy tisztább foltra és megmutatkozik teljes valójában az „én” fehér gidám. A vetés felé tart és ha előrébb csúszok vagy ötven métert pont mellettem fog kilépni a gazos széli árokból. Úgy látszik Diana megjutalmaz végre a kitartásomért! A helyemen vagyok a szelem jó és közeledik! Majd hirtelen megáll még bent a gazosban legelészni. Na most mi legyen? Közel van ugyan de nem eléggé mert olyan negyven méterre legelészik. Nini hisz pont mellettem egy kitaposott váltó és ha ezen becsúszok át az árkon akkor már bőven jó lesz a távolság. Elindulok de csak néhány lépést tudok megtenni mert a hirtelen előkerülő eddig láthatatlan normál színű másik gida úgy dönt eljött az ideje egy kis fogócskának. Kergeti is kis pajtását vígan körbe karikába be mélyen a gazosba. Nem mondom szép látvány a gaz fölött úszó fehér folt de engem ez most nem boldogít. Elcserkelek a lesig és onnan nézem az immár megnyugodva legelésző gidákat elérhetetlen messzeségből. Megérkezik apa is így együtt nézzük vajon mit is lehetne még kitalálni. Közben előkerül egy suta a gidájával de íjnak ezek is messze vannak pedig ugyan csak ráérősen csipegetnek alig haladva egy bokor sor mellett. Nem baj engem úgy is Hófehérke érdekel! Aki nem közeledik de nem is távolodik sőt egyszerűen eltűnik a gazban mintha eddig csak káprázat lett volna csupán. Már jó ideje nem látom így hajlok arra, hogy elfeküdt. Nincs mit tenni itt ma már meg nem fogom hisz a gazon keresztülvágva elkapni lehetetlen vállalkozásnak tűnik s ott van még a suta a gidájával az útban ráadásnak. Ezért gondolok egy merészet és úgy döntök megpróbálom elkapni őket a garád takarását kihasználva. Édesapám tovább cserkelt az úton én meg végigcserkeltem a garád mellett de eltűnt a suta is gidástól! Így megkerültem még a gazos azon részét a bokrok mellett ahol elfeküdt a fehér gida. Sehol semmi mint ha a föld nyelte volna el! Teljesen körbementem ki egész a vetésig majd annak a szélen le újra a patakpartig. Közben jól eltelt az idő ezért felhívtam apát megkérdeztem merre van. Utolsó esélynek elcserkeltem elé hisz jócskán a garádon túl volt még, de sehol semmi vad útközben. Ő sem látott semmit s viszonylag hangosabban diskurálva jövünk visszafelé hisz már jócskán beleszaladtunk a délelőttbe, mikor a garád mellől kilépve földbe gyökerezik a lábam! Ott áll Ő ahol órákkal korábban eltűnt a szemünk elől! Gondolom tényleg feküdt eddig és most felkelt. Nézem távcsővel vajon nem azért van talpon mert meghallott? Nem nincs baj nem ide figyel hanem csipeget. Na de most akkor hogyan tovább? Az már egyértelmű erre a patakpart felé nem akar jönni gondolom mert a gazos mögötti bokrosban van a tanyája. Apával meg is vitatjuk akkor mi is legyen.


-Kisfiam fogd a puskát és ülj fel a vetés sarkán a szokott lesemre onnan kényelmesen meglőheted majd mert ha a bokros felé is tart ami valószínű akkor is bemegy száz méter környékére.

-És ha elvágnám az útját a bokros szélén?

-Jobban jársz a lessel mert onnan biztosan nem tud leszagolni na meg puskával biztosan lövéshez jutsz de te tudod.


Válaszképpen felemelem az íjam a földről apa csak bólint. Tudomásul vette a döntésem még ha nem is ért vele egyet. Marad a bokorsor mellett figyelni én meg nekivágok a már ismert útnak körbe a gazoson immár másodszor. Sikeresen elérek a bokrosig de az őzem csak nem akar közeledni pedig emberi számítás szerint itt kéne laknia ebben a bokros dzsumbujban. Hol balra hol jobbra legel én meg izzadva fogcsikorgatva igyekszem mindig tartani vele a lépést. Így megy ez olyan húsz percig mikor megint eltűnik. Várok az idő telik de csak nem bírom felfedezni. Telefon apának de Ő sem látja. Tehát elfeküdt újra! Ekkor esik le a tantusz hisz ez Diana újabb tréfája ami ezúttal talán túl vaskosra is sikerült. Mutogatja itt nekem, körbe körbe zavargat utána, csúszat mászat majd ismét elfekteti gondolom, hogy jót nevethessen az íjas Nimródon ki nem átallotta egy ilyen ritkaságra fenni a fogát. Na de ezt már nem tűröm, velem ma ne tréfálkozzon! Újabb telefon apának.


-Mit szólsz hozzá ha megpróbálom a lehetetlent és rámegyek?

-Várj egy kicsit felülök a lesre mert elfáradtam és visszaszólok.


Rövid idő elteltével jön is a válasz, hogy nincs jobb ötlet hát próbáljam meg. Na ez kemény menet lesz így méltó módon nagyot fújok indulás előtt mint egy bokszoló mielőtt a ringbe lépne! Érzem össze kell szednem minden cserkelő tudományom de még úgy is elég kérdéses vajon ilyen recsegő ropogó gazosban elég közel lehet e jutni anélkül, hogy észrevenne. Őszintén szólva az esélyeimet latolgatva nem adnék többet a sikeres befejezésre magamnak tizenöt százaléknál. Az első ötven méter még szinte sétagalopp hiszen csapásról csapásra váltva elég könnyen és zajtalanul haladok. De utána szűnnek a csapások ráadásul nem is jó irányba futnak tovább a gaz pedig sűrűsödik s magasodik. Pedig még legalább százötven méter hátra van. Kerülgetem a magas sűrű foltokat egyre és csigalassúsággal haladok a célom felé. Minden lépést minden mozdulatot megfontolok s csak aztán hajtok végre. Ha valaki látott már lajhárt mozogni vagy kaméleont vadászni az elképzelheti milyen sebességgel haladok előre hisz szerintem még ezek a lények is megelőznének olykor. Felemelve a lábamat egy lábon egyensúlyozva nyújtom a másikat óvatosan előre kikerülve vele minden elfonnyadt zörgő szárat, majd óvatosan lassan eresztem a földig kitapogatva nincs e valami a talpam alatt ami megreccsenhetne. Csak ezután eresztem rá óvatosan a testsúlyom! Hát így néz ki egy lépésem ilyenformán haladok lassan araszolva előre, kikerülve a sűrűbb helyeket nehogy a súrlódó ruha árulómmá váljon. De irigylem most az indiánokat jól jönne nekem is egy mokaszin! Mennyivel könnyebben haladnék! Ráadásul még a szél is játszik az idegeimmel mert időnként irányt vált és ugyan csak súrolja a gida vélt fekvésének irányát. Mivel Dianával momentán hadilábon állok nem egy fohász száll Hubertuszhoz. Ugyan fogná be az orrát annak a gidának ha ráér nehogy megérezze a szagom! Vagy mázlista vagyok vagy az Öreg hallgatott meg mert nem kap szagot. A táv felét megtettem már de egy szőrszálat sem bírok felfedezni még távcsővel sem, pedig biztosan ott fekszik előttem valahol a gazban. Nincs más hátra mint tovább előre. Szakad rólam a víz az izmaim kezdenek égni a szokatlan megerőltetéstől de most már végigcsinálom ha beledöglök is, hisz nincs már sok hátra bármelyik pillanatban megpillanthatom! Épp ezért még jobban lassítok a tempómon ami eddig se volt sebesnek mondható. Ha lehet jobban ügyelek minden mozdulatra hisz itt kell lennie a közelemben mert ideértem immár! Érthetetlen módon még sem bírok felfedezni belőle még egy szőrpamacsot sem. Szinte hihetetlen, hogy sehol nem fehérlik ki egy pici folt hiába nézem akár távcsővel is. Már minden egyes apró lépés után másodpercekig mereven figyelek s csak aztán lépek következőt. A vessző már régóta a húron van és azt is elterveztem mi lesz ha meglátom hamarabb mint Ő engem. Ha így történik akkor leguggolok ráböffentek mint ha egy másik őz riasztana erre vélhetően felkel s így valószínűleg lehetőségem nyílik majd a lövésre. Elterveztem én már mindent remekül is haladok ebben csak épp meglátni nem tudom. Ha pedig nem ismerem a pontos pozícióját fabatkát sem ér a parádés tervem! Akkor megette a fene az egészet! Pont ezen morfondírozom mikor újfent megállva hiába kémlelem távcsővel magam előtt a tájat. Leeresztve azt épp lépnék újra mikor hirtelen fehér villanás ötlik a szemem sarkába balról. Az események most felgyorsulnak! A másodperc tört része alatt rogyok a gaz magasságáig majd odakapva a fejem látom, hogy felkelt a fehér gida de nem felém figyel. Óvatosan beakasztom az oldófülbe a csipeszt mert a távolságot harminc méterre saccolom. A gida közben fejét lehajtva vakarózik. Remek most vagy soha! Elkezdem feszíteni az íjat lassan miközben óvatosan felegyenesítem a felsőtestem csak úgy guggoló helyzetben mert eddig előre voltam hajolva a gaz tetejéig. Sikerül észrevétlenül felegyenesedni és megfeszíteni az íjat hisz még mindig le van hajtva a gida feje! Gyors célzás a lapocka mögé és indul is a vessző útjára! Gyönyörű ívet leírva süllyed a növényzetbe az őz előtt. Megijedni sincs időm ( hogy alacsonyat lőttem ) már hallom is a becsapódó nyílvessző hatalmas puffanását. A következő pillanatban a gida elejét felvágva hatalmasat felszökkenve jelzi a találatot, szinte úszik a növényzet felett! Földet érve elesik de felkel meglódul és újra elesik néhány szökkenés után de ismét felpattan hirtelen. Mi ez csak nem még is lábtalálat hiába jelzett mellkas lövést? Idegességemben alig bírok új vesszőt tenni az idegre és beakasztani az oldógépet. Közben a gida harmadszor is felkel és immár futva nekilódul, hogy néhány lépés után eltűnjön egy magasabb foltban. Kijönni már nem látom így kezdek reménykedni. Óvatosan közelítem a helyet hátha még is láblövés és kell neki egy újabb vessző, hogy ne szenvedjen. Hirtelen kifehérlik előttem s látom nincs baj mert jó a lövés és már nem él. Ekkor fog el a vadászláz pedig már rég nem éreztem ilyet. Úgy remegek hogy az immár feleslegessé vált vesszőt a húrról levéve alig tudom a tárba visszatenni. Sikerült hát! Megilletődve némán állok meg felette egy pillanatra megadva ezzel a tiszteletet a nemes vadnak, majd jelzek édesapámnak jöhet már mert minden rendben van! Remélem figyelt, ha igen akkor páholyból nézhette végig az eseményeket. Keresem az ellőt nyílvesszőt de nem lelem sehol közben apu is megérkezik széles mosollyal az arcán.


-Lehet, hogy ez egy vesszőmbe került mert nem találom.

-Nem baj kisfiam még azt is megérte!


Megadom az utolsó falatot a vadnak majd sikerül mégis megtalálnom a vesszőt. Közben édesapám töretet vág amit a kalapján nyújt át az elejtőnek régi szokásához híven.


-Gratulálok fiam mindent láttam! Szép vadászat volt és jó lövés méltó egy ilyen ritka vadhoz!

-Köszönöm szépen s most már be vallom nem bíztam túlzottan a sikerben.

-Még is megcsináltad ráadásul most az egyszer örülök, hogy nem fogadtál szót nekem és nem a puskát vitted!


Nekem pedig most esik le a tantusz Diana nem tréfát űzött velem hanem próba elé állított vajon méltó vagyok e egy ilyen ritka nemes vad elejtésére! Ezek szerint kiálltam a próbát és méltónak bizonyultam ezért kaptam meg a végén! Most gondolatban megkövetem amiért rosszat gondoltam róla és megköszönöm neki a zsákmányomat.



Utolsó frissítés ( 2009. November 29. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.