Bejelentkezés

Jelenleg online

Senki
   
   
   
   
   
   
   
   
 
A "tökéletes" helyzet Nyomtatás
Írta: Dr. Kertész Gábor   
2009. May 14.

Hosszú szünet után végre ismét vadászni indulhattam. Már napokkal a vadászat előtt arról álmodtam, tervezgettem a különféle lehetőségeket, rendezgettem a felszerelést és már nagyon vártam, hogy végre ismét az erdőn lehessek. Néhány nehéz munkával töltött nap után eljött aztán az indulás délutánja és bőszen készültem, pakoltam a sok cuccot hátizsákba, íjtokba.

Bár csak hárman keltünk útra vadászok, de az autóba nem sok minden fért volna már be, viszont az út csak 40 perc volt, így hamar megérkeztünk Iván barátom édesapjának hegymegi házához. A szíves fogadtatás után a szokásos terülj asztalkám várt minket, igen jó házi szarvas-kolbásszal, mangalica sonkával, szalonnával. Az uzsonna után a kertben rögtönzött lövészpályán néhány ellenőrző lövésre is lehetőségünk volt, így már nyugodtan cuccoltunk át Iván bácsi autójába, tudtam, hogy kicsit ballosakat lövök, gondoltam kicsit majd jobbra tartok célzásnál, nem állítottam az irányzékon. Átgurultunk a beírókönyvhöz, beírtunk, majd tovább indultunk Irotára, vadászatunk tényleges helyére, ahol már a vadőr is várt minket, így végül öten vágtunk neki a határnak.

Őzbakra és disznóra szólt a meghívásunk, latolgattuk az esélyeket, lehetőségeket, hova üljenek puskás vadászok, hova az íjászok… végül mivel nem ment a döntés, sorshúzás következett és a Jó-sorsom, szerencsém megint azt a lest juttatta nekem, ahol februárban a sutagidát sikerült elejtenem.

Először a vendéglátónk fia Iván, puskával egy hatalmas búzavetés szélén álló magaslesre került feltelepítésre, majd bementünk az erdőbe és kiszállt Robi barátom is - már íjjal - egy gyönyörű tisztáson álló magaslesnél, ahová a csicsókára, friss fűre disznót és őzet is várhattunk. Aztán én következtem. A nagy les kulcsát el sem kértem, hanem már régi ismerősként üdvözölve, másztam fel a rozoga öreg lesre és rendeztem mindent a kezem ügyébe. Az idegre felpattintottam a vesszőt, amire - az őzlövésre készülve - egy NAP ShockWave, mechanikus hegy került.

Csendben nézelődtem, hiszen ennyire időben ritkán jutunk ki a területre, ugyanis még délután hat óra sem volt.

Miközben teltek a percek azon ábrándoztam, hogy vajon megvan-e még az a szép, meglehetősen egyedi fejdíszt viselő bak a környéken, amit tavaly elügyetlenkedtem. Már messziről észrevettem akkor a ritkás lábas erdőben óvatoskodó bakot és távcsővel figyeltem, ahogyan csipegetett egyre közelebb. Később már a puskatávcsövön vártam a jobbnál jobb helyzetet, mikor lép ki a tisztásra, de meggondolta magát, éppen takarásba érve elfordult és később már csak az egyre távolodó vörös foltot láttam fel-felvillanni néha.

Szóval azon a lantformájú agancsot viselő bakon ábrándoztam éppen, amikor apró lábak neszét hallottam meg mögülem. Oldalra pillantva sok-sok kis csíkos vadmalacot vettem észre, amint az erdőben, a szóró felé szaporázzák a lépteiket. Nem is gondolkodtak, elözönlötték a szemes kukoricával meghintett kis tisztást és vad hancúrozás közepette enni kezdtek. Volt hirtelen vagy tizenöt malac a szórón és koca sehol… Már azon morfondíroztam, hogy talán ellőtték a kocákat a malacok mellől, amikor vastagabb ág reccsenése ütötte meg a fülemet hátulról és már láttam is a közeledő kocákat, de nem kettőt, hanem négyet és még jó pár malacot. Mire mindegyik a terített asztalnál elfoglalta a helyét már 28 kis csíkost számoltam meg a kocákkal.

Csattogott a fényképező a kezemben, forgott a film a kamerámban és a szívem a torkomban dobogott, mert ilyen kedves látvány ritkán esett meg velem. A malacok csámcsogtak, játszottak, hancúroztak a porban és élvezték az életet. Én is. Többek között az ilyen pillanatokért érdemes szerintem élni…

Aztán két koca, a két nagyobbik, hirtelen a közel húzódó sűrű felé kapták magukat és figyelni kezdtek, gyorsan állványra raktam a kamerát és az íjat vettem a kézbe, és már láttam is a négy jókora süldőt a fák között. Nem voltak szívesen látott vendégek - mármint az anyák szemében - ezért a vezér koca be is rohant közéjük és rendet vágott közöttük. Szétszaladtak és az egyik süldő pont a les alatt surrant a malacok közé majd gyorsan habzsolni kezdett, de közben folyamatosan figyelte a nagyobb disznókat. Az egyik koca meg is zavargatta. Eközben már megfeszített íjjal, az irányzékon keresztül figyeltem az eseményeket, de sokáig szemben állt velem a süldő, majd megindult felém és keresztben előttem szaporázta a lépteit.

Még az eszembe villant, hogy ha előre lép a felém eső melső lábával, akkor lőjek. Amikor aztán megtorpant hirtelen, már repült is a vessző. A becsapódás zajára megindult az egész konda, velük a meglőtt süldő is. Láttam amint a vessző a lapocka tájékán meredezik a disznóból, amit nem vettem jó jelnek, de azért nagyon bíztam, mert a fehér tollas vessző útját jól láttam és azért jó helyen volt. A sűrű felé menekülő kondát figyeltem és próbáltam kivenni merre menekül a meglőtt.

Gyorsan hívtam a vadőrt, beszámoltam az eseményekről  és megegyeztünk, befejezik hamarabb a vadászatot és világosban jönnek keresni, hiszen csak éppen kezdett szürkülni, még nyolc óra sem volt.

Már messziről hallottam a terepjáró zúgását, így megkezdtem a lekászálódást, és mire hozzám értek már a rálövés helyén álltam. Jól látszott a laza talajon a süldő kirúgásának a helye és 20 méter után megtaláltuk a letört vesszőt is. Hozzámérve az ép vesszőkhöz megállapítottuk, hogy majdnem 20 centiméterig behatolt a disznóba, feltehető, a túloldali lapocka állította meg a vesszőt. Sajnos egy csepp vért sem találtunk, hiszen a bemeneti nyílás magasan volt és hiába érte feltehetőleg a tüdő felső részét a lövés, sajnos befelé vérzett. A sűrűig követtük a nyomokat, de semmi biztatót nem találtunk. Annyira járhatatlan volt a kökényes, vadrózsás, szedres sűrű, hogy nem tudtunk belemenni.  

Körülbelül egy órát kerestük a sebzett süldőt a ritkásabb részeken, de mivel semmit nem találtunk elindultunk a többiekért azzal, hogy másnap reggel a vadőr világosban visszamegy és megpróbál bemenni a sűrűbe.

De sajnos másnap sem kaptam jó híreket, a disznó elveszett.

A nagyon ígéretes kezdet így sajnos rossz véget ért és csupán néhány tanulság leszűrésére volt lehetőségem. Éles helyzetben sokszor nem működik úgy az ember agya, hogy a célpontáthelyezésre gondoljon. Mechanikus hegyet – bár eddig soha nem hagyott cserben – nem fogok süldő méretű vadra használni, mert egy kicsit, pár centit félrecsúszott lövés esetén is könnyebben okozhat problémát, mint egy fix pengés vadászhegy.

Utolsó frissítés ( 2009. June 04. )
 
< Előző   Következő >
© 2018 Magyar Vadászíjász Egyesület
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.